Mitől mosolyog a szemem pillantásodra?
A formák harmóniájától burjánzik
az endorfin mely átjár,
mert egy apró csoda jött
létre az élet vásznán?
Mitől szép a szép?
Talán színeidből ömlik belém
az újra visszatérő remény.
S ahogy játszanak a képzeletemmel
meséket festve a tájra,
társammá szegődnek,
hogy ne maradjak árva.
Mitől szép a szép?
Mitől melengeti testem puszta léte,
önzetlen valósága, romlatlan bája?
Maradok még egy kicsit
s lopok sugaraidból tengernyit,
hogy felidézhessek belőle
később is egy szemernyit.
Lehet titkod örökre rejtély marad,
sose kapok választ arra,
mi az, mi szépségedet adja.
Hát csak csodállak
szótlanul, de éberen,
mámorosan, részegen.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 13:19 :: Győri Nagy Attila