Így kezdődik. Egy kis hazugsággal. Minden alkalommal, amikor eszel, egy kicsit hazudsz magadnak. Egy kis kanálnyi hazugsággal többet, mint az előző nap. De mondhatnám azt is, hogy tíz grammal többet hazudsz, mint előző nap. Észre sem veszed, csak öt év múlva, tíz év múlva. Szuszogsz, nyögsz az évek alatt rád rakódott hazugságoktól. Magas a vérnyomásod, nem tudsz leguggolni, nem alszol rendesen, orvoshoz jársz, okolod a korodat, a meszes ízületeidet. Pedig csak kamuztál mikor azt mondtad:
– Ez nagyon finom, ezt még bekapod, ezt még lenyeled! Hát bekaptad, lenyelted, és most izzadva cipeled a napi tíz grammjaidat, amiből tíz kiló lett. Vagy húsz, vagy harminc.
Egy őszi napon kezdődött. A feleségemmel ültünk a Balaton partján egy kávézó teraszán.
Gondoltam: – Most megbeszélhetjük.
Tudtam, nagyon érzékeny a súlyára. Persze hogy tudtam, hiszen nálam hiúbb ember nincsen a földön. Ha csak töredéke az ő hiúsága az enyémnek, már az is ordítva fog fájni, ha felvetem, hogy féltem, aggódom érte. A szülés óta nem sikerült lefogynia. Bárhogyan erőlködött, próbálkozott nem talált megoldást a súlyproblémájára. Persze én rendes pasi módjára, biztattam, szeretve támogattam: – Ne add fel! Menni fog! Én melletted vagyok.
Az az érdekes, hogy miközben magadnak hazudsz, másokkal is ezt teszed! Ez olyan igaz, mint ahogyan a borsó magjából csak borsó tud kikelni. Erre már a balatoni kávézás előtt rájöttem, hogy hiába biztatom, és teljes mellszélességgel mögötte állok, nem fogy egy grammot sem. Egyre hangosabban szuszog, és mackósan jár. Magamban zsörtölődve vettem tudomásul: – Nem, hogy fogy, hanem még hízik! Ha felvetem a súlyproblémát, azonnal hevesen reagál, és rám keni az egészet:
– Így nem lehet! Tele a hűtő! Császárszalonna, tészta, csirkecomb! Semmi zöldség, sajt. Csak zsír meg fehérje!
Az igazság az, hogy én imádom a húst. Tradicionális magyar családban nőttem fel. Babgulyás, töltött káposzta, tejfölös nokedli. Ha megkérdezték mi a kedvenc kajám, erre a kedvenc válaszom az volt: rántott hús fasírttal. És ebben igaza volt. Ilyesmivel volt tele a hűtő. Persze kajánul vigyorogtam magamban, és elkönyveltem:
– Ahá! Menekülsz a valóság elől!
Volt egy gerinces igazságom, ami egész életemben végig kísért. Határozott törvényem volt arról, hogy az ember tele van hazugsággal és önámítással, mert ezzel kapcsolatban egy igazság van: ha nem eszel, és mozogsz, akkor fogysz, ha eszel, és nem mozogsz, akkor hízol. Ennyire egyszerű. Minden más önámítás és csalás.
Ez nálam kőbe vésett igazság volt. Innen nézve tisztán láttam, hogy egy szépen körbebástyázott csapdában ücsörög. Érvei nyomósak, tiszták: a munkahelyén egész nap ül, aztán a házimunka, meg a gyerek, és már este van. Mit akarok én tőle?
– Gondoltam. Kamu. Egy nagy büdös kamu. Nem igaz, hogy nem lehet mozogni öt percet! Tízet!
Ha akar az ember, megtalálja azt az időt! Ez csak önámítás, hazudozás. Kamu!
– Nézz rám!- monologizáltam magamban.
– Én hogy csinálom! Tornázom, versenyszerűen sportolok. Heti három edzésem van, és még van időm egy kardióra!
Persze ezeket csak magamban hajtogattam. Gyilkos érveim voltak, hiszen példát mutattam, én hogyan küzdök a kilóimmal. Én karban tartom magam, ügyelek arra, hogy jó kondiban legyek, és lám milyen szép szál legény vagyok!
A szülése óta eltelt tizenkét év alatt jó párszor lezajlott köztünk ez a kimondatlan mondatokkal teli beszélgetés. Aztán egy ködös reggelen rájöttem mekkora is ez a távolság. Éppen az őszi kirándulásunkra készülődtünk, amikor rádöbbentem, hogy én nem látom az igazságot!
Azon a kósza reggelen a tükörbe néztem. No, nem a hálószobában terpeszkedő gardróbtükörbe, hanem a saját belső tükrömbe. Már ezerszer elteltem magammal ilyetén formán. Szép vagyok, okos és öntudatos.
Ha ez nem történik meg, akkor a Balaton partján egy szép izomzatú, kockás hasú, markáns, cserzett arcú macsó üldögél egy kövér, lustára hízott, hurkás hasú nővel és az arra járó kivétel nélkül csinos és szép nők nem értik: – Mit keres ez a gyönyörű férfi ezzel a zsíros kötözött sonkával a Balaton partján, egy kávézóban?
De nem ez volt a valóság. Amikor eljátszottam ezzel a képpel magamban, rájöttem, hogy szégyellni fogom magam miatta. Hiszen én harmóniában vagyok önmagammal, vigyázok magamra, a súlyom pont a koromnak megfelelő, de ő! Ő, rettenetesen kövér!
Hát ez nem tíz deka hazugság volt, hanem tíz mázsa!
Mert azon a reggelen rádöbbentem, hogy miközben folyton az ő súlyával, és kinézetével voltam elfoglalva, a mindennapi hazugságokkal jóllakva, eltelve láttam magam. Elmondhatom, hogy azon az ominózus délutánon két kövér ember ült ott egymással szemben a kávéját szürcsölgetve, és nem ő volt a kövérebb, hanem én. Nem ő nem látta tisztán önmagát, hanem én. 116 kiló voltam akkor és 176 centi magas. Igen, szuszogtam, nyögtem, ha sietni kellett. Futni? Eh! Recsegtem, ropogtam. És bár tényleg sportoltam, szakadt rólam a víz minden mozdulatom után, amit edzés megkívánt. Most visszagondolva nem tudom, hogy tudtam ekkorát hazudni magamnak, de tény, hogy képes voltam rá.
A hiúságom nem ismert határokat. Egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni, hogy volt pofám másokat minősíteni, és magamat feléjük helyezni. De legfőképpen azzal, akit a legjobban szeretek.
Hát igen, ilyen az emberi természet. Jobban szeret hazugságban és kényelmes illúziókban élni, mint önazonosságban. Ez a szó: önazonosság volt a szlogenem, ami végig kísért és kísér utamon, és ami segített minden nap, hogy önmagamra találjak ebben az ámításokkal és titkos fogyókúra receptekkel teli világban.
Akkor abban a balatoni kávézóban valóban megbeszéltük, mert én végre azt láttam, aki valójában vagyok, és benne is azt láttam, amit valójában nekem jelent.
2019.01.02.-án belevágtunk abba, amit ott közösen elhatároztunk, és azóta együtt megyünk az úton. Mert ez egyedül egy család gondjaival hátadon nagyon nehéz. Ja és persze kell hozzá némi önazonosság.
KALÓRIABÁZIS ELŐSZÖR
Jó öt évvel ezelőtt a feleségem fedezte fel. Az internet elé ültetett, és elkezdte magyarázni, milyen nagy ötlet és egyszerű, mint egy pofon. Hát ez nekem túl egyszerű volt. És őrültségnek tűnt.
Még hogy számoljam? Mit? Hogy mennyit eszem, mennyit mozgok? Álljak mérlegre? De hát így vagyok tökéletes! Velem minden ok. Te csináld!- motyogtam magamban. – Rád fér!
– Jó. – mondtam hangosan. – Próbáljuk ki.
Kipróbáltuk. Elkezdődött a tévedések vígjátéka. Ez az egész, ahogyan ki van találva! Nincs benne semmi misztikus. Nem ígér semmilyen csodát. Haszontalan, semmitmondó és üres! Még hogy lemérem. Azon agyaljak, mennyit mozogtam, hány kalória, miegymás? Na, nem! Full hülyeség az egész.
– Rendben csinálom veled. – mondtam megerősítve, és már láttam a karcsú derekú, izmos fenekű asszonyt magam előtt, ahogy ringó csípővel elém teszi a sós lében főzött remegő szalonnájú csülköt, friss kenyérrel, savanyúval. Hm. Hajrá Kalóriabázis!
Erre nem elkezdtem fogyni! Pedig csak egyet fogadtam meg. Amit az asszony elém tesz lemérve, kiporciózva azt megeszem, és nem vinnyogok. Ő vezeti nekem a naplót, én pedig elmondom mit csináltam. Ennyi. Erre két hét alatt fogytam egy kilót. Hát, ez hogy?
Leültem a naplóm elé,és pontosan láttam, hogyan ment le az az egy kiló. Órákig kerestem mi a titok, de semmit nem találtam, ami lebuktatta volna a dolgot. Csak írva vagyon, ennyi!
És akkor még nem is találtam meg. Akkor, öt évvel ezelőtt tizenkét kilót adtam le, aztán abba hagytam, mert voltam olyan beképzelt, hogy elhittem: – Elfogadom, hogy kellett a segítség, hogy lássam, hogy zabálok, meg minden, de most már tudom, hogyan kell étkeznem, hogy egészségesen éljek. Köszönöm Kalóriabázis, nagyon jó fej kis program vagy, de most már önállóan képes vagyok dönteni! Viszlát.
Persze a feleségem is abbahagyta. Örült neki, mert még több gondot vett a nyakába azzal, hogy külön főzött, (merthogy, azért étrendet nem nagyon változtattam) és mindhármunk naplójával (merthogy a gyerekre is ráfért) és élelmezésével foglalkozott. Hamvába holt a dolog, mert bár 101 kilósra fogytam öt évvel ezelőtt 2018 decemberében 116 kilót nyomtam. Az érdekes a dologban az, hogy végig úgy gondoltam én tökéletesen tisztában vagyok mennyit és mikor eszem.
De tények makacs dolgok.
A MÉRLEG ELŐSZÖR
A naplóm szerint 2019.01.02.-án 116 kilót nyomtam és ma 2019.09.10.-én 86.5 kiló vagyok. Ezt nem a naplóm mondja, hanem a mérleg. Sőt nem a mérleg mondja, hanem én, aki naponta szembesülök a kilóimmal, amit a mérleg mutat.
Ehhez bátorság kell, nagy bátorság! Nincs két egyforma nap, és sok olyan nap van, ami mindenről szól, csak nem arról, hogy egy ilyen reggel a szokásos mechanizmus mellett szembesülj azzal, hogy milyen kövér vagy… És valószínűleg holnap is az leszel, mert egy nap alatt nem fogsz lefogyni annyira, hogy boldogan tapsikolva sasszézz végig a korzón, hogy aztán mindenki a te sudár alakod csodálhassa. (Milyen fényes példája ez annak, hogy a férfiak sokkal hiúbbak, mint a nők!)
Szóval, állj rá! Ez a legkevesebb, amit tehetsz, és ha már ezt sem teszed meg, bele se fogj! Ennyit várjon el az ember magától! Legyen annyi vér a pucájában, hogy szembesülni akar azzal milyen testben él!
Szörnyű érzés meglátni: Úristen száztizenhat kiló. Nézz magadra ember!
Minden nap megláttam magamon valamit.
Úristen ez valóban egy kocka has! Egy kocka! Lekerekítve.
Az addig izmosnak hitt vállaim is inkább gömbölyű hurkáknak tűntek, mint duzzadó izomkötegeknek.
Minden nap felfedezel valamit, amitől gyűlölheted magad. Nagyon rossz napjaid lesznek! Minden napod rossz lesz! Aztán egyszer megunod, mert rájössz, hogy ha betartod az önmagad alkotta szabályokat lassú, de eredményes lesz a befektetett energia. Az idő neked dolgozik. Ne gyárts le újabb és újabb testeket a jövőbeli énedről. Csak csináld! Ne agyalj, ne kergess ábrándokat, a mérleg úgyis darabokra zúzza az összes illúziódat. Ha nem az, akkor a tükör! Akaszd be a kampót, és ragaszkodj ahhoz, amit elhatároztál, minden más csak ábránd, téves kép. Különben is: – Rosszabb már úgysem lesz!
Ez vagyok. A digitális kijelzőn villogó szám. Ok. 116 kilós vagyok, de izmos! Hát azért ez egy kicsit túlzás! Nézz magadra! Nézz a mérlegre! Minden nap! Persze legszívesebben összetörnéd, pedig titkon magadra vagy dühös. Arra, hogy eddig hazudtál magadnak, és még most is szeretnél ebben élni. Annyira ragaszkodsz hozzá, hogy bénán bámulod a semmit, amit úgy hívnak: jövőkép.
– Összetöröm ezt a szutykot, mert most többet mutat, mint tegnap! Hát össze-vissza mér, most, hogy írjam be? Hát nem írhatom be, hogy fél kilót híztam! Este meg nézem a naplót, és szégyellem magam, amiért hetek óta küszködöm egy villogó vigyorgó számmal! A rohadék. Én erre többet nem állok rá. Asszony, veszek egy másik mérleget!
Az is csalni fog. A mérlegek már csak ilyenek! Nekem kettő is van! Felváltva csapott be mindkettő. Mégis mit gondolsz, patikamérleget vettél! Persze jó drága is van, meg ilyen szupermarketes üveglapos. Mind csal.
Én úgy gondolom, a mérleg teszi a dolgát. Ráállsz, megmér. Érzelmek nélkül. A többi a te dolgod.
Erre csak akkor jöttem rá, mikor már minden lehetséges dühömet és elkeseredettségemet kiéltem rajta. Mértem ferdén, cseréltem benne elemet. Raktam máshova. Máshova? Száz helyre. Mindenhol mást mutatott. Akkor meg átlagoltam, vagy addig hurcoltam a lakásban, míg meg nem egyeztünk. Ő meg én, a súlyomat illetően. Kiegyeztünk döntetlenben, de valójában mindig ő győzött. Ez így van jól.
Ne szégyelld, fogadd el és állj rá! A mérleg benned van, csak az illúzióid súlya elferdíti a valóságod, eltorzítja tükröd. Mindez az elméd játéka.
A mérleg mér. Ha ez nem tetszik neked az az illúzió, nem az, amit mutat.
…folytatás következik
Legutóbbi módosítás: 2019.10.14. @ 08:03 :: Bereczki Gizella - Libra
