Márta
Hangosan csapódott be a bejárati ajtó, miután bevágta maga után. Ledobta szatyrait a konyha kövére, és fáradtan leült az asztal mellé. Ekkorra férje már kikelt kényelmes foteljából, abbahagyva a tévézést, és érdeklődve nézett rá.
– Mi történt? Idegesnek tűnsz!
– Jaj, ne is mondd! Kioktatott egy nyikhaj a szupermarketben. Azt mondta, hogy szerinte rossz paradicsomot választottam, mert nemcsak drága, hanem ízetlen is.
– Mi a baj ezzel? Csak segíteni akart. Biztos ő is befürdött vele korábban.
– Na, veled is ki vagyok segítve. Ki mellett is állsz te? Engem ne oktasson ki egy siheder, akinek még pihék vannak a bajsza helyett. 30 éve főzök, a kisujjamban van az egész. Ráadásul ott, egy csomó ismerős előtt. De nem kell engem félteni, jól kioktattam, hogy hol okoskodjon. De megismertem én, ő az új szomszédunk, a hétvégén költözött a Bányaiék lakásába.
– Megőrültél? Így köszöntesz egy új lakót? Milyen szomszédi viszony lesz ebből?
– Erre gondoltam én is, úgyhogy a végére lecsillapodtam, sőt, hogy lássa, kivel van dolga, meghívtam holnapra ebédre.
– Na, most vesztettem el a fonalat. Harminc éve ismerlek, minimum, nem vagy te ilyen kedves – nevette el magát János.
– Semmi baj a kedvességemmel. Olyan vendéglátást kap, hogy az álla leesik. Majd megmutatom én ennek a kölyöknek, mi az a főzéstudomány. Térden állva fog elnézést kérni.
– Nagyon felfújod ezt a dolgot. De legalább megismerem én is.
Márta egész délelőtt készülődött, hogy délre minden tökéletes legyen, a lakást is alaposan kitakarította. Délben megjelent a szomszéd pontosan, akit először körbevezetett otthonukban. Megterített, és elfogyasztották a vasárnapi menüt hármasban. Utána beszélgettek még egy órát, ami inkább volt udvariaskodás egymás felé, mint önfeledt csevegés. A végén ők kaptak meghívást a jövő vasárnapi ebédre Tamáshoz. Márta önelégült arccal kísérte ki vendégét.
– Mindennel elégedett vagy? – kérdezte János.
– Még szép! Láttad az arcát? Már akkor ledöbbent a tisztaságon, mikor körbe vezettem. Csak úgy kerekedett a szeme. Na, és ebéd közben? Még a szava is elállt, mindent megevett. Most aztán láthatta, nem egy kispályással van dolga. Ilyen az, amikor egy profi főz! Legközelebb kétszer is meggondolja, kinek adjon tanácsokat! Egy falatot se hagyott, annyira ízlett neki!
Tamás
Tamás kipakolt bevásárlószatyraiból a konyhaasztalra, majd leült az egyik székre és merengve nézett ki az ablakon. Ekkor megszólalt a telefonja. Eszter volt az, az egyik szakácslány a munkahelyéről. Eszterrel pár hete vették észre egymást, mindketten egy új szerelem lehetőségét látták a másikban.
– Jó napot, chef úr! – viccelődött.
– Ezt tartogasd a konyhára, itt csak Tamás.
– Tudom, csak vicc volt. Jól vagy? Olyan komolynak tűnik a hangod.
– Semmi különös, csak volt egy afférom a boltban. Ráadásul pont a szomszédomnak sikerült tanácsot adnom a paradicsommal kapcsolatban. Nem vette jó néven.
– Inkább örülne a balga, mások súlyos pénzeket fizetnének a tanácsaidért – kacagott Eszter.
– Még jó, hogy az összes többit meg se említettem, a bevásárlókocsijának a 90 százalékát a kukába dobtam volna legszívesebben – ekkor már Tamás is nevetett.
– Összevesztetek?
– Majdnem, de aztán szerintem rájött, hogy én vagyok az új szomszéd, és megenyhült. Meghívott ebédre hozzájuk holnapra.
– Mi?!! Ó, szegény, fogalma sincsen, ki vagy! Elmész?
– Hát persze. Muszáj lesz. Mégiscsak a szomszédaim. Majd valahogy túlélem. Miért nevetsz ennyire? Lehet az is, hogy kiválóan főz, és mesterszakács a szakmája. Ja nem, akkor nem vette volna azokat a szörnyű dolgokat. Mindegy, túl leszek rajta.
– Hát erre én nagyon kíváncsi vagyok. Holnap délután felhívlak.
Másnap Tamás már várta a telefont. Elvesztegetett időnek tartotta a szomszédolást, bárcsak inkább Eszterrel töltötte volna.
– Szia! Na, mesélj, milyen volt a vendégeskedés?
– Azt hiszem jobban járnék most, ha hallgatnék. De örömmel jelentem, élek!
- Ennek igazán örülök. Mi volt, mondd már!
– Először körbevezetett a lakásukban. Szóhoz se jutottam látva azt az ízléstelenséget. Egyszerűen döbbenetes volt. Semmi nem passzolt semmihez… ááá… nem is folytatom, mert a hideg kirázott a látványtól.
– Ó, te szegény! És az ebéd?
– Az volt a hab a tortán. Minden falatnál imádkoztam, hogy nehogy visszajöjjön. Zsíros és túlfűszerezett volt, ráadásul mindent elnyomott valami vegeta-íz, vagy mi volt az. Komolyan megsajnáltam a végére, és mindent lenyomtam a torkomon, hogy azt higgye, ízlik.
– Na, sebaj, este elmegyünk valahová, és visszajön az életkedved. Te mit fogsz neki főzni?
– Pont ezen gondolkodtam. Csinálnom kéne neki zsíros kenyeret, még az is jobb lenne, mint az ő menüje. De nem, azt hiszem megcsinálom neki a tavalyi világbajnokságon nyertes menümet. Úgyis kritizálni fogja, legalább majd megszakadunk utána a röhögéstől.
Legutóbbi módosítás: 2019.11.18. @ 22:37 :: Bereczki Gizella - Libra
