Tudom is én, ez a november sokadika már a tél
előszobája-e, jogos-e a napközbeni elbóbiskolás –
és a vérnyomás, mi százig sem szalad, tiltott álom-
állapotú lézengésben élek, vagy más is így van
ezzel, hát, a helyzet korrekt és szabad.
Bárhogyan is nevezzük ezt a furcsa lődörgős időt,
engem megvisel a semmit sem tevés, s hiába
erőltettem már magamra táncot és zenét,
nem éreztem ma meg a napnak kellemét.
Jó persze így, nem hajt tatár, se gond, és bármit
megtehetnék, amit magam is sürgetőnek ítélnék
egy másik alkalommal…, csak most az egyszeregy
sem jönne könnyedén.
Leginkább azzal biztatom magam, hogy
cseppikét se féljek; Testet csitít a lélek,
semmi baj, így tisztulok, és nem jön több vihar.
