Azon a napon békesség volt,
igen így emlékszem…
A felhők, mint kövér dunyhák
kiszakadtak
anyám és apám csizmája alatt
ropogott a hó,
a szán lassan siklott.
Nem éreztem testem a szánon,
könnyű boldog lelkecske lebegett rajta.
Anyám és apám sem érezte,
mint két szilaj ló könnyű terhet húztak,
engedték tündér legyek,
ha már sovány, csúnya gyermek voltam.
Most visszagondolva anyám fáradt lehetett,
csak húsz percre feledte
asszonyi sorsát, s otthon hagyta terheit.
Finoman pelyheztek a szavak,
szívemben lángolt a büszkeség
húsz percre…
S lám elmúlt,
az idő nem kegyelmez,
az idő konok,
s még mindig nem elég
szenvedtet,
hogy vágyjam
testetlenül ülni a szánon,
valaki engedje
tündér legyek
húsz percig lepjen be
hófehér takaró
felmelegedjek…
Legutóbbi módosítás: 2019.11.02. @ 19:28 :: Lantos Tímea
