A napok telnek, de mintha az évek gyorsabban siklanának ki
a vészkijáraton. Már nem az az arc néz vissza rám, mint régen,
és a testemen megtapadt a múlandóság növekvő puhasága,
ifjúkori karcsúságom foszlányai ellibbentek már régen.
Görcsös vagyok. Olyan, mint akiket lenéztem tiniként,
és egy számmal kisebb ruhákkal vívok harcot, háború
dúl a szekrényemben és én, én, már régen elvesztem
a verekedő vállfák között.
Magányra nincs idő, se pillanat, csak egy örökkévalóságig
kitolt kávészünet, lábjegyzetek a telefon memóriáján és
bevallom, egy ideje, titokban már nagyobb felsőket veszek,
szelíden elnézve a számozást, akár az idő múlását.
