A misztikus világ felett
milliárd szikrázó hóangyal kereng
ablakra dőlve
fáradt napfény dereng
és a hosszú tél előtt
vágyón arra gondolok
milyen meghittek voltak
a teaillatú tavaszi hajnalok
anyám arcán sejtelmes remény
boldogságmosolyok
a konyhában frissen sült kalács illatozott
olyan volt minden reggel
mint a legszentebb ünnepnapok
A házat
langyosan ölelte a március-szülte fény
a harmatos kertben kényesen bókoltak
a korán ébredő hiú nárciszok
és titkos szenvedélyükről
faggatták irigyen egymást
mint vágyakozó
kíváncsi asszonyok
és a gyöngyházfényű kikelet
akár egy tágra zárt csigaház
halaszthatatlan csöndragyogásban
akkor kinyílt
újjászületett benne
a szerelem
De most a tél jön
a hófehér fagyon
átdideregnek majd a tiszta hajnalok
a keleti égen egy csillag felragyog
egymáshoz terel a jászolmeleg
és oltárcsend születik
a leghosszabb éjjelen