Nézem az éjmaszkba bújt röppenő világot,
amit a Nap fénye épp’
arany csöndbe mártott.
A bomló színek borzolta utat kémlelem,
mely, mint a félelem,
a sűrű magányba húz.
Életem vérízű, olykor balga is talán,
néha elfojtott tűz,
egy olvashatatlan könyv oldalán.
Messzi élek magamtól,
de cinkos lelkem ide-oda csavarog,
nem tudom hogy élek, nem tudom hogy halok.
