Igaz hit és jog a XIII. században
A tatárjárásig Magyarország határait a gyepűrendszer védte. Ezt egy több napi járásnyi szélességű, nagyjából lakatlan sáv, hegyes vidék (a Kárpátok) alkotta. A tatárjárásig nagyjából be is vált, mint „tampon-zóna.” A tatár fenyegetés hatására kezdett Magyarország szorgalmas hódításba, a határait vazallus kisállamokkal (bánságok, hercegségek – lásd Halics és Délvidék) megerősíteni. E hódításoknak volt egy másik (vallási) motivációja is, amelyet a pápa szorgalmazott: katolizálás.
A kor (XIII. század) másik fogas kérdése tehát a vallási megoszlás, egyrészt a XIII. századi Magyarországon, másrészt a környéken. Ebben a korban Európa már szinte teljesen kereszténnyé vált.
Érdemes egy pillantást vetni az 1054-es Európa vallási térképére, a Nagy Egyházszakadás (Skizma) idején. Magyarország kivételével, ahol vegyesen éltek katolikusok és ortodoxok, valamint a későbbi Kun-országot leszámítva, ahol a (főleg ortodox) keresztények nem keresztényekkel éltek vegyesen, már eldőlt, melyik vidék a kereszténység mely ágához tartozik- Itt téríteni nem, legfeljebb „a helyes keresztényi hitre” áttéríteni lehetett. A Nagy Egyházszakadás nem 1054-ben következett be. Ez egy tévhit. 863-ban I. Miklós pápa és Photius konstantinápolyi pátriárka kölcsönös kiátkozásával kezdődött, s majd kétszáz évig tartott a folyamat. Koppány is magára vette az (ortodox) kereszt jelét, és nemcsak az ősi törvény megőrzését, hanem a pápai befolyás elutasítását is célul tűzte. Csak hát a Kijevi Rusz és Konstantinápoly távolabb van….
Tiszta papi agymosás, hogy elveszett volna Magyarország, ha nem tér át katolikus hitre. Igaz, ha Koppány győz, most feltehetően ortodoxokként örvendenénk, hogy az „igaz” keresztény hitet valljuk, nem a nyugati keresztények által meghamisítottját.
Hasonló, de kudarcra ítélt katolizálási kísérletek történtek még Szerbiában, a II. Bolgár birodalomban, a „szándékától eltérített” IV. keresztes hadjárat által elfoglalt Konstantinápoly körül kialakított Latin Birodalomban is (1204-1261). Az egykori Bizánci Birodalom legerősebb utódállama a Nikaiai Császárság volt, melynek trónján 1206-1222 között Theodorosz Laskarisz, az egykori Bizánci császár veje uralkodott, ki magával menekítette a pátriárkát is. A szeldzsuk szultanátus árnyékában kellett megvívnia félévszázados harcát a Bizánci Birodalom visszaállításáért.
Hogy ez volt a nagy (elhallgatott) tét, az is mutatja, hogy nagyobb bűn volt eltévelyedni, eretnekké válni (lásd arianizmus, nesztorianizmus, bogumilizmus) vagy skizmatikussá válni (ortodox/katolikus hitre áttérni), mint máshitűnek (zsidó, muszlim, tengrista, stb.) lenni. Az eretnekekre akár máglyahalál is várhatott… Ez volt a korszellem, manapság pedig elborzadunk a muszlimok aposztázia (hitmegtagadás) törvényein. Az ősi hitek vallási vezetői, tudósai (pl. sámánok, táltosok) közül sokan végezték máglyán boszorkánysággal, eretnekséggel megvádolva.
Magyarország, Könyves Kálmánnak köszönhetően, ebből a szempontból Nyugat-Európánál sokkal jobb helyzetben volt, hiszen királyunk törvénybe foglalta: „Boszorkányokat ne keressen senki, mert azok nincsenek.” Összehasonlításként: Németországban 1775-ben volt az utolsó boszorkányégetés. Jancsi és Juliska világhírű meséjének alapját egy ősi finnugor gyógymód képezte, az ősi hit táltosai ellen viselt keresztes hadjárat részeként. (A koraszülöttek „újra sütésé” meleg – de nem forró!! – kemencében, rozstésztával bevonva, mely kezdetleges inkubátorrá vált az „újra sütéssel”). A keresztény „Sátán” nem véletlenül hasonlít kísértetiesen egy ősi európai istenségre (Julbock): patája van, szarva, kecskeszakálla, és fekete, mint egy kecskebak.
Habár Magyarországon az Aporoknak, Bálványosvár urainak, XII. század végi megtérésével, pogány magyarok már nincsenek, a máshitűek számottevő arányára utalnak IV. Béla nem épp vallási tolerancia szellemében íródott törvényei, amelyek például megtiltották a muszlim lányoknak, hogy nem keresztény férfiakhoz mehessenek feleségül. De nem kell elborzadni, ez sem rí ki az akkori európai gyakorlatból.
Ami viszont szintén a korszellem része, az a pápa növekvő befolyása és hajlama a katolikus országok belügyeibe való beavatkozásra. Ennek fontos állomása (de nem az egyetlen ilyen jelenség), a Német-Római Birodalommal kirobbant invesztitúraharc, amely (bármekkora hatalommal is rendelkezett az akkori Európa legnagyobb birodalma) végül a pápa győzelmével végződött. E háború arról szólt, hogy a pápa kizárólagos joga-e a püspökök kinevezése, és 1254-ben a Német-Római Birodalom széteséséhez vezetett. A pápai hatalommal való sikeres ellenállásra IV. Fülöp (II. Endre dédunokája) francia királyig kellett várni. A pápa egyre növekvő befolyását, és egyre intenzívebb beavatkozását a középkori Magyarország történelmébe is nyomon követhetjük Szent Istvántól kezdve az Anjou dinasztiáig.
Ami a jogot illeti, az akkori Magyarországon, ahogy egész Európában, kétféle törvénykezés létezett: a világi és az egyházi. (Akárcsak manapság a muszlim világban – lásd saria). E dualizmus megszüntetésére a francia forradalomig kellett várni. Az egyházi törvénykezés szerepe nagyon leszűkítve: a hit ellen elkövetett bűnök (pl. eretnekség) elleni harc, és az egyházi fegyelem megteremtése, valamint szabályozta az egyház működését. Ezt még kiegészítette az erkölcs és a házasság védelme. Az utóbbi a XII. század óta a hetedik szentségként vált ismertté. Igen ám, de az egyházi jog ezen hatáskörén jócskán túllépett (lásd inkvizíció).
Elemezzük egy kicsit a helyzetet. Az „egyházi” törvényeket a pápa alkotta-engedélyezte, az ő joga volt kinevezni a (hozzá hű) püspököket, érsekeket, akik felülvigyázták a törvény alkalmazását, és ugyanők voltak az egyházi bírák is. Többek közt már IV. Béla idején (lehet még régebbről) minden prédikációt előbb le kellett írni, és tartalmát engedélyeztetni, mielőtt elhangzott a templomban (cenzúra). Ugyanekkor a papok „ajánlatokat” kaptak mit foglaljanak bele a prédikációkba. Mivel írni-olvasni a papokon kívül nem sokan tudtak, a papok ellátták az akkori „sajtó” szerepét is. Az országos hírekről megfelelő csomagolásban értesült mindenki, s nem mellékesen a gyónás intézménye ellátta az állambiztonság (besúgórendszer) szerepét is… Most már érthető az invesztitúra-háború? A pápa igencsak bele tudott szólni az akkori katolikus világ belügyeibe.
Ami viszont a korabeli erkölcsöket illeti, még a Könyves Kálmán Dekrétomai első könyvének kilencedik fejezete is a másodnős (bigám) papokról szól… Ami pedig az uralkodó ház erkölcseit illeti… Ha az (ismert) törvénytelen gyermekek számát nézzük, akkor Magyarország uralkodói voltak messze a leghűségesebbek egész Európában. Nekem efelől akadnak kételyeim. Annyit megjegyeznék, hogy Mátyás király törvénytelen fiát nem tudta örökösévé tenni, Utószülött Jánost pedig IV. Béla nem ismerte el testvérének. Hányról nem tudunk még?
Nos, történetünk ebben a világban játszódik. Indul II. Endre uralkodása idején.
Legutóbbi módosítás: 2019.12.15. @ 13:51 :: Bereczki Gizella - Libra
