Volt egy kislány, Zsuzsinak hívták. Nagyon szeretett a nagymamája virágoskertjében játszani, mert itt annyi érdekes dologgal találkozott. Percekig nézegette a szebbnél szebb virágokat, és a kispadon ülve hallgatta a fákon csicsergő madarakat.
Nyáron, amikor szülei dolgoztak, a nagymamája vigyázott rá. Szófogadó kislány volt, és ha megkérték, mindig segített a ház körüli munkákban. Nagymamával együtt megetették a baromfikat, megöntözték a virágokat és egyéb növényeket, amelyek szomjaztak a nagy hőségtől. Délelőttönként pedig elmentek a közeli boltba bevásárolni. Ilyenkor mindig kapott valami finomságot.
Egyszóval nagyon jó sora volt Zsuzsinak a nagymama kicsinyke házában. Szeretett is itt lenni. Sokkal jobb volt, mint a nyolcszintes ház nyolcadik emeleti lakásából nézegetni kifele, amelynek falai dél körül úgy átmelegednek, mint egy kemence. A kicsi, kertes házban szabadnak érezte magát.
Nagymamája minden délután egy órácskára ledőlt a hűvös szobában pihenni. Ilyenkor a kislány kiment a virágoskertbe játszani. Volt ott egy hatalmas orgonabokor, amely alatt kitűnően el lehetett bújni. Ez volt az ő kis birodalma. Ennél jobb helyet egy kislány el sem tudott képzelni magának. Sokszor még a Cirmi cica is odament hűsölni, és tűrte, hogy kicsi gazdája kényeztesse, simogassa. Legjobban azt szerette, amikor Zsuzsi a hasát csiklandozta. Ha megunta a kényeztetést, akkor hirtelen felugrott, és elfutott. A kislány hiába kérte, hogy jöjjön vissza, nem fogadott neki szót. De a macskák már csak ilyenek. Nem szeretik, ha dirigálnak nekik.
Egyik nap nem jött a Cirmi, pedig a forróság kibírhatatlanná vált. Nem lehet, hogy a naptól izzó tornácon süttesse a hasát. Valahová máshová bújhatott el. Talán egerészni lett kedve a félhomályos kamrában.
Így Zsuzsinak más szórakozást kellett kitalálnia. Eleinte az orgonabokor leveleit nézegette, és játszott velük. De ezt hamar megunta. Akkor azt találta ki, hogy Julcsi babáját öltözteti különböző ruhákba. Gyorsan beszaladt a házban, ahol egy kosárban tartotta az ilyen holmikat. Kifele jövet váratlanul egy apró pillangó szállt a vállára.
– Szia, Zsuzsi! – köszöntötte vékonyka hangján.
Először meglepte, mert még nem hallott pillangót beszélni.
– Te tudsz beszélni? – kérdezte csodálkozva.
– Valójában nem lenne szabad beszélnünk emberi nyelven, és most nagy bűnt követtem el. Kérlek, ne áruld el, mert szüleim nagyon megszidnak! Különben egy rendes kis pillangó vagyok, de láttam, hogy nagyon unatkozol, ezért gondoltam elüthetnénk az időt együtt. Legyünk barátnők! Én is unatkoztam. Testvéreim elrepültek a Kék hegyeken túlra. Azt mondták, hogy még túl kicsiny vagyok, és ezért nem mehetek velük. Mit tehet egy pillangólány? Kénytelen barátnőt keresni magának. Téged néztelek ki, mert látom, te is magányos vagy.
A kislány belátta, hogy a pillangónak igaza van. Őt is majd megöli az unalom. Nem is olyan rossz ötlet, ha összebarátkozik vele, és játszva mégis csak kellemesebben telik az idő.
– Mit játszunk? – kérdezte Zsuzsi.
– Van egy kitűnő ötletem. Mi lenne, ha felülnél a hátamra, és elvinnélek repülni? Olyan szép a táj felülről.
– Miért ne? – mondta.
Tetszett az ötlet, mert mindig kíváncsi volt, milyen lehet felülről a falu, ahol él. Most itt az alkalom, hogy álma megvalósuljon. Igaz még nem tudta, miképpen lesz ez lehetséges, hiszen a pillangó jóval kisebb nála. De ezen nem sok tudott gondolkodni, mert a pillangó valami port szórt a szemébe, amitől Zsuzsi parányi kis leányka lett. Így már könnyűszerrel felülhetett barátnőjének a hátára. Jó erősen belekapaszkodott, hogy le ne essen, és már repültek is.
Amikor a fák és házak fölé értek, csodálatos látvány fogadta őket.
– Kérlek, repülj nagymamám háza fölé! – mondta a pillangónak – Úgy szeretném látni a házát innen is.
Kérése azonnal megvalósult, sőt a kicsi pillangó még a szobába is berepült, ahol az öregasszony kötögetett. Éppen felnézett, és meglátta a pillangót, de szerencsére unokája jól elbújt a szárnyak között, így nem vette észre.
– Te meg kicsi pillangó, mit keresel a szobában? Vigyázz, mert még nem találsz ki, és bent maradsz! Siess vissza barátaidhoz, mert már bizonyára keresnek! Bárcsak én is tudnám, hol kóricál kicsiny unokám, Zsuzsi?
A kislány a pillangó szárnyai közt jól elbújva kuncogott, és élvezte, hogy nagymamája nem látja. Milyen jó tréfa is volt ez. Mindig nagyon szeretett bújócskázni, de most biztosan tudta, nem találják meg. Nagyanyja még csak elgondolni sem tudja, hogy az orra előtt repdes.
Végül az öregasszony csapkodásaira a pillangó megtalálta az ablakot, és huss, már kint is volt a virágoskertben.
– Jaj, de jó móka volt! – lelkendezett Zsuzsi – Nagymamám még csak elképzelni sem tudja, hol vagyok. Köszönöm, kicsi pillangó, hogy elvittél repülni. Kérlek, menjünk valahová messzebbre is! Úgy szeretnék repkedni virágos rétek fölött.
A kicsi pillangó szívesen teljesítette kérését, és alig telt bele néhány perc, máris megérkeztek. Csodás volt nézni a rengeteg virágot fentről. A látványuk elbűvölte a kislányt. Nem győzte fejecskéjét jobbra, balra forgatni. Nagyon megörült, amikor leszálltak egy hajladozó pipitérre megpihenni. Mily bódító illat fogadta. Nem lehet szavakat találni, hogy ezt elmondja az ember. A pillangó szárnyai közt utazó leányka mennyországban érezte magát. De egyszer csak váratlan dolog történt. Egy darázs érkezett a pipitérhez, és mérgesen a kicsi pillangóra és Zsuzsira ripakodott:
– Hogy merészeltek az én virágomon sütkérezni? Ha nem tűntök, el innen azonnal fullánkommal felnyársallak mindkettőket.
A kicsi pillangó halálra ijedten gyorsan a hátára kapta barátnőjét, és szélsebesen tovább repültek. Egy bokorhoz érve megpihentek.
– Na, ezt szerencsésen megúsztuk – mondta a kicsi pillangó kapkodva a levegőt az izgalomtól.
Zsuzsi is megkönnyebbült, és úgy gondolta itt a bokor oltalmában, most már nyugtuk lesz. Sajnos tévedett, mert a levelektől nem vették észre, hogy vihar közeledik. Hatalmas, sötét felhők gyülekeztek a távolban. Nem tellett bele néhány perc, villámlani és dörögni kezdett.
A kicsi pillangó felsikított:
– Meneküljünk, mert, ha elér a vihar, az eső szétáztatja a vadonatúj szárnyaimat. Kikapok édesanyámtól, ha megint újat kell neki venni az erdőszéli boltocskában. Fuss te is haza, hogy meg ne ázz! – ezzel ledobta hátáról Zsuzsit, és úgy elröpült, mintha ott sem lett volna. Szegény kislány a bokor mellett találta magát teljes nagyságában, mert amint lepottyant a földre újból ugyanolyan nagy lett, mint volt.
Nem sok ideje maradt gondolkodni. Hatalmas cseppekben hullani kezdett az eső. Zsuzsi jobbnak látta, ha nem sokat tétovázik, és futva elindul nagymamája háza felé, ami a réten túl volt a fák között.
Csuromvizesen érkezett meg. Az öregasszonyt ájuldozás kerülgette:
– Jaj, drágaságom, merre jártál? Gyere gyorsan, hadd szárogassalak meg, mert még megbetegszel. Ugye – ugye, megint elcsavarogtál, pedig múltkor mennyire megkértelek, hogy többé ne tegyél ilyet.
Zsuzsi szerette volna elmesélni kalandját a kicsi pillangóval, de nagymamája gyorsan ágyba dugta:
– Tudom, tudom, nem te vagy a hibás, hanem az a kicsi pillangó, aki rászedett ilyen rosszaságra. Aludjál szépen, majd holnap megbeszéljük a dolgot.
A nagymamája megcirógatta fejecskéjét, és adott neki egy puszit, amitől a kislány elaludt, és álmodott a kicsi pillangóról, akivel olyan jól érezte magát délután.
Legutóbbi módosítás: 2020.01.21. @ 21:21 :: Bereczki Gizella - Libra