Napunkat Földünk körbejárta,
vele sétáltam én is át az életen –
csendes, hálás zarándokává tett
az év, mi annyi jót adott nekem.
Ahány napján csak ébredeztem,
s hajtottam álomra fejem, sosem
gondoltam azt; elégtelen az életem.
Valahogy minden áldott napban
volt öröm, és kedvem is, a búság
mindig elkerült, ha vigaszként a
kételyek között magamhoz szóltam
cserfes gyermekül. A százszínű idő
szépségét adta inkább, súlya könnyű
volt, akár a lég, és minden érzés,
ami örömmel tölt el gyermeket –
felnőtt szívembe tért. Hát, itt ülök
most elégedetten, nem zötykölődik
pályáján a Föld, békésen utazom
tovább a fénylő csillagunk körül.
