„Miért?” – Olyan sokszor tettem fel
Már magamnak, el is felejtettem,
Hogy miért kérdeztem legelőször.
Milyen jó volt a gondatlan tánc,
Hogy egy pillanatra válladra
Rakhattam a magamra aggatott
Terheket. A sebeket, mit okozott
Múlt és jelen. Az éveket, amiket
Görbítenek apró semmiségek.
A nagy egésznek porladó része,
Szempillák röpke rebbenése,
Vagyok s voltam neked. A láz.
Nem örömittas, csak csendben
Lapuló. Nem békétlen hazafi,
Csak egy gyakran elfáradt, mai
Fiatal. Adj, sorsot, mi bár rögös,
De saját. Adj, visszanéző szempárt.
Egy-egy érintés pillanatnyi báját
S add, ami most a legfontosabb,
Bonthatatlan hitet magamban.
Legutóbbi módosítás: 2020.01.06. @ 10:30 :: Ravasz Levente