Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás tengeren, volt egy gyönyörű ország, Bergengócia. Ebben az országban lakott egy legény, akit Palkónak hívtak. Egy kicsi házacskában éldegélt édesanyjával.
Nagyon szegények voltak. Gyakran napokig nem volt, mit enniük. Ennek ellenére mégsem búslakodtak. Érezték, a Jóisten úgyis megsegíti őket.
Egyik nap Palkó elindult az erdőbe fát vágni. Már majdnem odaért, amikor megpillantott az úton a porban egy arany tallérocskát.
Nagyon megörült a talált vagyonkának. Gyorsan felvette és a csizmája szárába csúsztatta, majd körülnézett, hogy látta-e valaki.
Csak egy kis madárka csicsergett az egyik közeli fán, de az meg úgysem árulta volna el Palkót.
Napközben meg is feledkezett az arany tallérocskáról. Sok fát kivágott, és felaprított, mire lement a Nap a dombok mögött.
Este hazaérve boldogan mesélte el édesanyjának, hogy mit lelt az úton.
– Ez bizony egy arany tallérocska – mondta az édesanyja. – Valaki elveszítette. Ha szegény volt, akkor sajnálom, de ha gazdag, akkor nem, mert bizonyára otthon halomban áll sok–sok hasonló arany tallér a vaspántos ládájában.
– Mitévők legyünk, édesanyám? – kérdezte Palkó.
– Az arany tallérocska azt illeti, aki megtalálta. Nyugodtan elteheted, fiam.
Palkó eltette az arany tallérocskát, és lefeküdt aludni, mint aki jól végezte a dolgát.
Teltek–múltak a napok. Palkónak és édesanyjának, hol volt ennivalója, hol nem. Ezt az állapotot már régen megszokták, nem volt furcsa számukra.
Eljött a havi vásár ideje, és Palkó elhatározta, hogy elmegy, hiszen van egy aranytallérja. Azt remélte tud venni rajta valamit a vásárban.
Mindent megbámult mászkálva az eladók portékái között. Sokszor még a szája is tátva maradt annyira elcsodálkozott a látottakon.
Az eladók egymást túllicitálva kínálgatták az áruikat. Volt ott minden, még szentelt vizet is árultak. A nagy bőségben nem tudta, mit válasszon, mit vegyen az arany tallérocskán. Végül egy öregember előtt megállt, aki egy keshedt malackát árult.
– Öregapám, hogy adja a malackát? – kérdezte Palkó.
– Két aranytallér az ára – válaszolta az öreg.
– Ennyi pénzem nincs – mondta szomorúan, és már ment is volna tovább, de a malacka gazdája visszahúzta.
– Mennyi pénzed van, fiam?
– Csak egy arany tallérocska – válaszolta Palkó.
– Nézd, milyen jó vagyok hozzád! Odaadom a malackámat egy aranytallérért. Áll az alku?
Palkó nem sokat gondolkodott az üzleten. Gyorsan az öreg tenyerébe csapott, s boldogan vitte haza a malackát.
Otthon édesanyja ijedten felkiáltott meglátván az állatot:
– Mit tettél, te gyerek? Ezért a girhes, beteg malacért kiadni egy aranytallért. Még ha ingyen adta volna, akkor sem fogadtam volna el. Egyszer életedben szerencséd van, és akkor is meggondolatlanul elherdálod a pénzedet. Meglásd, ez a malac holnapra kileheli a lelkét. Nézz csak rá! Alig piheg. Jaj, Istenem, mikor nő már be a fejed lágya! – sápítozott az édesanyja.
Palkó betette a malacot a disznóólba, amelyben már ki tudja, mikor röfögött ilyen állat. Vetett neki egy kicsi nyerstököt, ami egymagában árválkodott a kertjükben.
A kehes malacka azonnal felfalta a tököt, és követelte a gazdájától, hogy adjon még.
Szerencséjére a szomszédból egy tök átlógott. Ezt is a malacka elé dobta. Csodák csodájára ez sem volt elég, az állat további eledelt követelt.
Palkó kénytelen volt a szomszédtól tököt kérni, hogy malaca éhen ne vesszen. Ott egyszerre megevett legalább egy tucattal, mire végre elégedetten röfögött az ólban, majd leheveredett annak a kövezetére. Nem tellett bele néhány perc, mély álomba merült.
Akkor gazdájának úgy tűnt, mintha a malacka kigömbölyödött volna. De ebben nem volt biztos, mert már sötétedett.
Reggel édesanyjával a disznóólhoz ment, és meglepődve látták, hogy a keshedt malacka megnőtt. Szép, nagy, formás disznó lett belőle. Nem értették, mindez hogyan történhetett meg, de nem volt sok idejük a gondolkodásra, mert megszólalt a disznó:
– Adjatok, tököt! Éhes vagyok.
Hiába kutatták át az egész kertet, egyetlen tököt sem találtak.
A disznó pedig egyre éhesebb volt, és csak egyre ismételgette:
– Adjatok tököt! Éhes vagyok. Ha nem kapok enni, szétbontom ezt az ólat.
Nagyon megijedtek. Palkó édesanyja azonnal átszaladt a szomszédba, és kért néhány tököt. Némileg sikerült lecsillapítani a disznó éhségét, de sejthető volt, ez nem tarthat sokáig. Minél hamarabb be kell szerezni egy kocsira valót, ha jót akarnak.
Kénytelenek voltak minden mozdíthatót eladni a házból, hogy az árából tököt vegyenek. Hiába akartak neki mást adni, a furcsa disznó csak tököt fogadott el.
Minden nap megevett egy nagy kocsi tököt. Végül már olyan nagy volt, mint egy szénaboglya. Alig fért be az ólba. Palkó már azt tervezgette magában, hogy másik, nagyobb ólat épít számára. De nem tudta hová, mert már a házukat is áruba bocsátotta, hogy eleséget vehessen jószágának.
Egyik reggel a disznó újból megszólalt:
– Ne adjátok el a házat! Nyissátok ki az ólajtót, szeretnék túrni a közeli erdőben!
Palkó teljesítette a disznó kérését, sőt még el is kísérte. Beérve az erdőbe, a disznó buzgón túrni kezdett az első fánál. Jó sokáig túrta a földet. Egy mély gödör keletkezett a munkája során. Palkó nem értette, állata, mit keres ilyen szorgalmasan. Végül már a gödör olyan nagy és mély volt, hogy egészen belefért. Amikor végképp eltűnt a gödörben, áratlanul egy aranytallért piszkált ki a föld alól. Palkó azonnal megismerte, hiszen egykor az övé volt. Ezt onnan tudta, hogy tett rá egy jelet. Nagyon megörült, hogy másodszorra is a kezében tarthatja.
Boldogan elindult haza, hogy szerencséjét elújságolja édesanyjának, de a disznó tovább túrt. Még legalább egy fertály óráig túrta a földet, majd ezt követve hangosan röfögni kezdett.
A mély gödörben egy vasláda volt. Palkó szíve nagyot dobbant, mintha csak megsejtette volna, mi rejtőzik a ládában.
Villámgyorsan a gödörben termett, és megragadta a vasládát. Remegő kézzel felpattintotta a tetejét. A látványtól még a lélegzete is elakadt. A vasláda telis-teli volt aranytallérokkal. Éppen olyanok voltak, mint amilyenek először talált az úton a porban, és amiért vett egy girhes malacot.
Váratlanul rájuk szakadt a gazdagság. Palkó csodás ólat épített a disznajának, amiben az állata élete végéig, minden nap a legfinomabb tököt kapta.
Vigyázott is rá, hiszen neki köszönhette a gazdagságát. Még csak egy pillanatra sem merült fel a gondolat, hogy valaha is disznóságokat készít belőle. Nem is volt rá szüksége, mert a vasláda aranytallérjai, a falu leggazdagabb emberévé tették.
Palkó hamarosan megnősült, és még ma is boldogan él feleségével és édesanyjával, ha meg nem haltak.
Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!
