Mindig volt egy…
Mindig volt egy,
kivel kacérkodtam,
kinek néha haját húztam.
És volt egy, kiért
szívem először fogott lángot,
kinek a szomszéd kertjéből,
loptam gyönyörű virágot.
Mindig volt egy,
kiért órákig álltam,
az ablaka alatt esőben, sárban,
kiért sírtam fogcsikorgatva,
átkokat mormoltam szerelméért,
felmásztam volna a Himalájára
egyetlen őszinte csókjáért.
Mindig volt egy,
ki nevetve kikosarazott,
s volt ki sírva búcsúzott.
Mindig volt ki szeretett egem,
s olyan is, akit csak én szerettem.
Küzd’tünk egymásért külön világban,
vágyunk magányt szült a valóságban.
Mindig volt egy,
kiért érdemes volt élni,
a soros keserűségét elviselni.
És volt egy kinek megfogadtam,
vele maradok holtomiglan,
de mégis szépen búcsúzott,
a hibás nem csak én vagyok.
Mindig volt egy,
kiért imádkoztam,
s volt kiért a pokolra szálltam.
Volt ki színes álmokat adott.
Láttam a kék madár szárnyalását.
S volt ki annyi fájdalmat hozott,
hogy vágytam létem elmúlását.
Most van egy,
Ki hajdan elvarázsolt,
Ki mindig megbocsátott.
De tudom, hogy jön majd
egyszer egy éjszínű angyal,
ki átöleli elárvult lelkemet,
S a végtelen létbe átvezet.
S ha majd a hangom elakad,
És tollam is árván pihen
Mindig lesz, ki olvassa majd
A neten szétszórt álmaimat.
