kép forrása internet
Paulini Pál valaha a monarchia lovasezredében szolgált sok-sok évet. Az aktív szolgálat alól már felmentést kapott, ám sokszor kikérték a véleményét fontos ügyekben. Egyszerű, nem hivalkodó életet élt. Hiába volt ismert úgynevezett jobb körökben, mint katonatisztet, a „váró listások” közé sorolták. Nem élt kicsapongó életmódot, noha gyakori vendége volt a tiszti klubnak. De se nem volt iszákos, se nem hódolt a különféle szerencsejátékoknak. Kártyázott ugyan, de mértékkel, sohasem csinált adósságot, mint tiszttársai.
Egy nap odaállt Nagybakonyi uram elé, és megkérte Klára lánya kezét. Nagybakonyi uram már ismerte jól, és mivel a közben beszerzett információi kedvezőek voltak róla – és eléggé kitartó udvarló is volt -, beleegyezését adta a házassághoz. Nem tartottak nagy lagzit, de akkoriban ez Székesfehérváron eseményszámba ment. Az esküvő után Paulini Pál egy darabig a családi birtokukon lakott ifjú feleségével, ám egy év után beköltöztek a városba. Ekkor látta meg a napvilágot János. János nem sokáig élvezhette, hogy elsőszülöttként kedvezményekben és kényeztetésben részesüljön. Két év után megszületett a húga, Katinka. Idősebb Paulini ragaszkodott hozzá, hogy Jánost katonai pályára adja. Ennek megfelelően, már zsenge gyerekkorától katonás rendben nevelte. Ébresztő, reggeli torna, és hasonlók, meg a lovaglás. Még élvezte is, ha egy alkalommal az apja valamit nem talált volna megfelelőnek, és nem náspángolja el lovaglóbottal. Klára asszony közbeavatkozott ugyan, de Paulini eleve egy nehéz természetű ember volt.
– Maga egy szadista barom! – kiabált rá Klára, ám eredmény nélkül.
Megpróbált kettőjük közé állni, ám a férje félrelökte.
– Ne avatkozzon maga ebbe bele! Ez férfias ügy. Nem egy nyámnyila „anyám asszony katonája” lesz belőle. Férfit akarok belőle nevelni.
Klára visszavonult, de nem lett volna igazi nő, ha nem az övé lett volna az utolsó szó:
– A hülye ember veri a saját gyermekét és a lovát! Okos és normális férfiember, szép szóval próbál nevelni.
Paulini, ha nehezen is, de lecsendesedett. Este, a vacsora után aztán megbeszélték a történteket, természetesen János nélkül.
– Utána érdeklődtem dolgoknak. Jövőre, ha betöltötte a kilencedik életévét, katonai iskolába iratom. Nem lesz itthon csak a szünetekben. Én sajnos hirtelenharagú, türelmetlen ember vagyok, és sokszor eljár a kezem.
– Nem szólok bele ebbe. Ahogy maga mondta, ezek mind férfiügyek. Akkor a következő év szeptemberétől már nem is lesz velünk?
– Nem. Fel fogok venni mellé egy német nyelvtanárt, mert a németet csak beszéli, ám nem azon a szinten, ahogy kell. Ha szerencsénk van, akkor már az első év végén valami elit, osztrák iskolába kerülhet, és ott tanulhat tovább. Ezzel biztosítva a további előmenetelét is.
Így történt, hogy János úr hamarosan kénytelen volt elhagyni a szülői házat.
Sopron nemcsak határszéli városa volt a monarchiának. Jelentős szerepe volt katonailag is. A 76. gyalogezred állomáshelye is itt volt. Főbb feladata egyebek közt az volt, hogy ha a császár Sopronba látogatott, ők biztosították a szállást, és a császár biztonságát szavatoló testőrséget is adták.
A laktanyának itt volt egy iskolája, amely katonai kiképzéssel és tisztneveléssel foglalkozott. Kilencéves kortól lehetett beiratkozni az iskolába. 14 éves kortól aztán már szakosított iskolába, a Ludovikára vagy más katonai felsőbb iskolákba is bekerülhettek.
Így került János első „állomáshelyére”, Sopronba.
folytatás következik
Legutóbbi módosítás: 2020.04.27. @ 20:14 :: Bereczki Gizella - Libra