Megint veszekszem.
A sértettség makacsul megtapad bennem,
mint szőnyeg rojtjai közt a macskaszőr,
te meg úgy tudsz nézni bambán-meredten,
hogy kihoznád az állatot bárkiből.
Hiába dünnyögsz, hogy nem bírod a drámát,
én kinyúlok egész az ideghatárig,
míg te várod a pillanat halálát,
és azt hiszed, magától lesz jobb a másik.
Miattad vagyok most csonka és erőtlen,
de ha magamtól leszek majd egész,
vigyázz… ha most kiszöksz belőlem,
a holnapba már nem biztos, hogy beleférsz.
Mindig ez van. Én mondom, te ígéred.
Csak fűzöm a méregszálakat magamban,
aztán leporolok egy álomképet,
hogy azt majd egy szív alakú keretbe igazítsam.
