(1)
Pösténynél hajnalban köd hasalt
az útra, háta tejfehér selyem –
kerítésdróton villódzott az első
napsugár szerelmesen.
Szécsény felé már tápászkodni
láttam – fát csókolt, gyárat,
bokrokat, aztán újra elnyújtózott
a tóra néző bástyafal alatt.
(2)
Később munka közben véznácska,
kócos lányka lettem, erőből azonban
bőven akadt csontsovány kezemben,
s apáméknál a tyúkól fölé magasodó
cseresznyefa deréknyi ágára ültem –
cérna lábaimmal szélen hegedültem.
(3)
Azt gondoltam akkor, elvégre ráérek,
kivárom ott míg felnövök, ám az ottból
gyorsan itt lett – már a kertemben ülök,
és mosolyogva élvezem a gyermekkorom
emlékképeit, ahogyan a felnőttségem
gyakran átszelik.
