Hibáim nehezednek vállamon,
Természet törékeny egyensúlya,
Fény és sötétség lassan átkarol.
Hajolj ide, hogy füledbe súgjam:
„A leckét örökre megtanultam.”
A fény megtörik fehér szárnyadon,
Arcod lágy vonásai közt újra
Elveszek, neked, veled maradok.
Ami még hiányzik az arcodról,
Egy mosoly, amit tegnap én adtam.
Kinyitom neked most ezt az ajtót,
Ami mögött lelkemet ringatja
Egy gyerekkoromból maradt dallam.
A közelben halkan madárdal szól.
Megtörhetetlen már a nyugalmam,
Testem elnyújtva hever a padlón.
Legutóbbi módosítás: 2020.04.07. @ 08:48 :: Nagy Horváth Ilona
