Akkor elmesélem, hogy végre mindenki
értse meg; kiskoromnak fontos dolgait
színes készletem örökítette meg.
Az alaprajzon negyednyi Nap a felső bal
vagy jobb sarokban, és abból kiindulva
tetszőleges mennyiségű, hosszúságú
napsugár, amit néhol megtört két vonaltól
szálló pálcikamadár.
A dombok elértek féllapig, habfelhőkből
lazán elszórva pár darab, s általában kissé
balra kertes házikót hordozott a lap.
Rendszerint nyári tájat ábrázolt a rajz,
de a ház kéményén hömpölygött a füst,
nem számított az sem, hogy anyám mérete
a házétól elüt. Derekáig értek a virágok,
apámnak szakálla volt, akkor is, ha nem –
az ibolyák is túlnőttek a két testvéremen.
Akkoriban ujjakkal nem számolt az agy,
minden hiányzott jobb és bal csukló alatt.
Cérna volt a lábszár és a comb, nővéremnek
mindig copfja volt. A bátyám haja háztetőig
ért, és soha nem rajzoltam rá a szemüvegét.
Olyan fáink álldogáltak kint a kertben,
minden gyümölcs termett rajta, amilyet
szerettem, de a legfontosabb mégis a sok
rajzon; mosoly volt mindig minden arcon.
