A fák
nem ismernek félelmet.
Átkarolnék minden ágat,
ölelném, mint nagyapámat,
mintha gyermek volnék
s kezem virágszirom-tenyér.
Hozzábújnék,
mint riadt bogár
a levelekhez,
de eltűnt, nem tudni hova,
végtelenbe vezet
óriás-lábnyoma,
árnyéka előtt
tisztelegnek a fák
és ő kitárja
az idő titkos
kapuját.