Zsákutcában keresgéllek,
kivágott, halott fák helyén,
fényképet sem láttam rólad,
– csak vérfoltot hagytál anyám hüvelyén –
Létem puzzle-jait nem rakhatom össze,
emigráltad gyanús származásomat,
szétgyűrt fotód anyám elásta a földbe,
s feltörhetetlen kóddal óvta titkodat.
Úgy szeretnék melléd bújni egyszer,
sétálni utcákon, hol nem jártunk sosem,
majd együtt üldögélnénk az est gyémántmellén,
s mi tabu volt eddig, lemeztelenítem.
És te megértetnéd velem a madár vijjogását,
a magzat kifürkészhetetlen gondolatait,
megfejtenéd az értelmetlen gyűlölködés okát,
s a kínos haláltusát, min nem enyhít a hit.
Láthatatlan árnyékoddal félve nézek szembe,
mondd el miért élek, és miért halok,
s mért lármáznak bennem kósza dallamok?
Egyre közelebb jössz,
homlokom már érzi érintésedet,
nézlek, mint szivárványra csodálkozó gyermek,
állok vágyaimnak apró udvarán
és mielőtt álmaim órái eltűnnek,
magamhoz ölellek – Apám!
Legutóbbi módosítás: 2020.08.10. @ 20:55 :: Bereczki Gizella - Libra
