(1)
Nem kell folyton mindent tudnom –
néha elég az a kevés, amit időnként
tudatni szeretne velem az emlékezés.
Elég az a parány, sőt, pont jó az a rész,
amit kipingálhat bennem az elképzelés.
Elég a kicsinyke, nem kell a halom –
merengő csendjeimben van a hatalom.
Nem kell a felesleg – néha teher a súly,
ami szükségtelenül belém-alakul.
Nem kell mindig, hogy az órák elejére
fussak, markomból a másodpercek
úgyis kigurulnak.
(2)
Most langyos őszi szellő ólálkodik
köröttem. Hagyom, hogy a napok
szennyét belőlem messze hordja
el, és a korlátaimba kapaszkodó
összes tervemet tudatképekkel
pöckölöm tova, hogy csak az élet
maradjon bennem; gereblyefogak
köze a pokol kapuja.
