Valami baj van velem,
törlöm a szemem.
Szaporodó évekkel
fogy a barátok sora.
Régi utamat járom,
a talaj ingatag, sár
fedi az ösvényt…
Ó, semmiség csak
a közeledő őszi szél
elmúlásról beszél –
*
Nem kérek mást
a sorstól, csak azt
a nagy kegyet, mitől
könnyű lesz a szív,
s a lélek, mint tollpehely.
Hogy majd arra
a mérlegre, a földi
gondok mását ne…
Ugyan mit veszíthetünk,
hiszen semmi sem volt
a miénk, csupán kölcsön
– e földi lét.
