Mennyi holnap fér bele a jövőbe,
mit jelenként végig lépkedsz
és vajon hány győzelem kell,
azt mondd,
ennyi már elég lesz?
hányszor kell elsodorjanak
holmi konzekvenciák,
ki nem mondott indulatok?
Vajon meddig lesz elég az,
hogy itt vagy,
hogy itt vagyok?
És vajon hányszor vitt el minket a lét
hatalmas lábakon futva rossz irányba?
Hogy végül azt mondja,
Na, látod, most kellett utoljára
felkapjalak, mint nylon zacskót a szél,
ha túl hamar mondtak le róla,
most látod, mindegy, hogy mennyi
tévútra térsz,
már jól vagy.
És jól van lábaid alatt a talaj,
ahogy cipőddel tovább iszkolsz,
mert míg tudod, mit akarsz,
addig mindegy, mit szólsz
és kinek mondod el,
míg tudod, haladni kell,
mert már nem visz tovább senki,
ha nem lesz cél,
nem lesz hova menni.
Szóval mennyi szerelemnek hitt
túl gondolt vonzalom kell?
És mennyi kihagyott álom?
Hogyha utolérlek egyszer,
minden sejtedben önmagam találom.
