(1)
…és akkor megérkeznek a dallamok, a szavak
is szépen sorban állnak meghajolva az Úr előtt,
mielőtt érintenék a számat. Olyankor a térd már
dolgát tudva roskad, mosolyomnak fáradtsága
nincs, és békességet hordoz a lelkem, ha azt
érzem, hogy Jézus rám tekint.
(2)
Nem tartanám fel! – tudja ő ezt régen, de
azt is tudja, szeretném, ha látna, éppen
ezért vendég gyakran, itt a nagyszobába.
Tudja ő azt pontosan, ember vagyok, gyönge,
s ajándék bár minden szavam, meg vagyok
kötözve.
(3)
Onnan érzem erre jártát – elfeledem vétkem,
s nyomát sem találom bűnbánat tüzében.
Mintha Isten folyton azt üzenné tőle; Nem
kell tolakodni – úgy juthatsz előbbre!
