Erdő mélyén morcos ember,
Nem lehet, más csak December.
Dörmög tüsszög, reng szakálla,
Hóból épült palotája.
Tavak jegén csípős fagy jár,
Ott lakik a víg Január.
Fiú, leány mind pajtása,
Hógolyóval megdobálja.
Havas mezők ködkürtjében,
Február él bús-szerényen.
Lóg a lába, itt a vége!
Kalap, kabát: Isten véle.
Messzi tájról kél a ritmus,
Ki lehet más, mint Március?
Suhancképű örök gyerek,
Ibolyák között hempereg.
Bamm! Ütött a bolond-óra:
Április jön kézfogóra.
Úgy hírlik, hogy róka koma
Benősül a tyúkos ólba.
Orgona ág, madár ének,
Május dalol kedvesének.
Májfát állít kapujába.
Virágot tűz a hajába.
Sugár lábát nyakba öltve,
Június száll a mezőre.
Vakáció, gyerekjáték,
Tópart, móka– nagy ajándék.
Illés szekér– zeng a zápor,
Júliusban mégsem fázol.
Alma, körte, édes eper
Te rád vár, ha megéhezel.
Búzatábla közepében,
Augusztus jár nagy kevélyen.
Hullócsillag lépte nyoma.
Fényes tejút az otthona.
Szagos szőlős, nagy mulatság,
Szeptemberi kiskirályság.
Víg nóta száll a kertekből,
Széna, szalma egy sorba dől.
Felkacag a vadgesztenye,
Októbernek barna szeme.
Sárga, rozsdás, vörös levél,
Az ősz húrjain szépen zenél.
Ködös, fagyos, morc kisember
Jön szélháton – ő November.
Kezét, lábát csípi a dér,
S mögötte már lohol a tél.
