– Készülj, Panka, azonnal indulunk!
– Igen, anya! – A kislány belebújt cipőjébe, megfogta hátizsákját és még egyszer körbenézett a szobájában. – Már készen is vagyok.
Szüleivel beültek a frissen polírozott autójukba és elindultak. Hosszú út állt előttük, a Balatonra mentek.
*
– Készülj, Erik, nehogy lekéssük a vonatot!
– Már készen vagyok, mehetünk! – mosolygott a fiú, és elköszönt testvéreitől.
Édesanyjával elindultak a metró felé, hogy a Keletiben felszálljanak a Siófokra menő gyorsra.
*
A nap vakítóan ragyogott, az időjárás-előrejelzés szerint csodálatos hetük lesz, semmi eső, semmi lehűlés. A tábor előtt már gyülekeztek a gyerekek a hozzátartozóikkal és várták az utasításokat. Panka és Erik jó barátok voltak, szerettek volna egy faházba kerülni, de már korábban közölték tanáraik, hogy a fiúk és a lányok külön-külön lesznek elszállásolva. Egyszerre pillantották meg egymást és széles mosollyal siettek a másik felé.
– Szia! Jól utaztál? – kérdezte Erik.
– Szia! Kicsit sokáig tartott. Ami azt illeti, elég unalmas volt, végig csak a nyaralásra gondoltam. Mit fogunk csinálni? Hideg lesz-e a víz? Jól fogjuk-e érezni magunkat?
– Láttál valami érdekeset útközben?
– Érdekeset? Hát, ha neked az autópálya érdekes, akkor igen. Igazából semmit, alig vártam, hogy megérkezzünk. Anya is ideges volt, hogy minél előbb visszaérjen és dolgozni tudjon. A te utad milyen volt?
– Hú, rengeteg mesélni valóm van. De most úgyis várnunk kell, ráérünk. Szóval, először lementünk az aluljáróba a metróhoz. Volt ott pár hajléktalan, de ilyeneket már láttam. Viszont a vonaton nagyon érdekes volt minden. Három idegennel ültünk egy fülkében. Volt egy nálunk fiatalabb kislány, ő egy csomót sírt, ami engem zavart is kicsit, mert gondoltam, hogy nézem a tájat. Elég érdekes mozgó vonatból nézelődni. Mintha mozognának a fák. Végül csak egy keveset sikerült, mert egy idős néni folyamatosan beszélt hozzám. Először csak dicsért, hogy milyen szép kisfiú vagyok, aztán már mindenféle kajával kínálgatott. Volt nála pogácsa, meg szőlő. A pogácsából elfogadtam egyet, mert láttam anyun, hogy bólogat, vegyek nyugodtan. Elég finom volt, sajtos. Gondoltam, most már leszáll rólam, de nem így történt, hanem folyamatosan kérdezgetett. Jó tanuló vagy, fiam? Testvéred van? Nem akartam udvariatlan lenni, így mindig válaszoltam neki. De azért maradt időm a nézelődésre is és sikerült is meglátnom pár vadnyulat és két őzikét is.
– Őzet már én is láttam, az állatkertben.
– Egy idős bácsi is a fülkénkben volt, ő volt a legviccesebb. Kérdezte, hogy van-e barátnőm, akinek udvarolok. Aztán elővett egy csomag kártyát és meg akart tanítani snapszerozni. Játszottam vele és már kezdem érteni a szabályokat, de még nem minden világos. Párszor nyertem is ellene, de szerintem csak hagyta magát. Ilyenkor mindig megdicsért, hogy milyen ügyes vagyok. Hamar eltelt az út, remekül szórakoztam közben. Remélem a tábor is ilyen izgalmas lesz.
Hirtelen egy tanár kiáltott fel hangosan.
– Mindenki jöjjön közelebb. Szülők és gyerekek is, eligazítást tartok.
Megtudták a szálláshelyüket, pár szabályt ismertetett, majd megkérte a szülőket, hogy búcsúzzanak el.
– Sziasztok! – nézett Panka az egyre türelmetlenebb anyukájára és szélesen mosolygó apukájára.
– Szervusz, kislányom. Vigyázz magadra! Egy hét múlva jövök. Apádnak dolga lesz éppen.
– Rendben. Anya?
– Igen?
– Ne kocsival gyere! Vonattal akarok hazamenni.
