Szép gimnáziumi éveik véget értek, Gyárfás nem követte barátját a továbbtanulásban, inkább beállt akrobatának az éppen náluk időző cirkuszhoz. Mire azonban belelendült volna a cirkuszi életbe, megkapta a katonai behívóját. Egykedvűen fogatta, később pedig magát a bakaéletet vidám szívvel csinálta végig. Gunyoros hangvételű leveleket írt a barátjának, melyekben beszámolt a kiképzés, a kaszárnya világának ferdeségeiről.
„Ma lőgyakorlaton voltunk, én ötből ötöt a céltábla közepébe találtam és megdicsértek, kaptam ebédre dupla adag bablevest. Viorel, egyik társuk jól megijesztette a tiszteket, mikor mutatta, hogy csütörtököt mondott a pisztoly, amivel lőnie kellett volna. ’Nem működik!’ mondta a tisztek felé fordulva, közben húzogatta a ravaszt. ’Fedezékbe!’ rikoltotta az őrmester és kicsavarta a fiú kezéből a fegyvert. Így mulatunk mi itt!”
A szabadidő eltöltésében a levélírás előkelő helyet foglalt el. Nem csak a barátjának, hanem természetesen az otthon hagyott kedvesnek is mentek a levelek. Persze ezek hangvétele egészen más volt, mint azok, melyeket Sanyinak írogatott. Ezekben rózsakertről, csicsergő madarakról, csobogó patakról és más hasonló romantikus gondolatokról volt szó.
A szigorú és igazságtalan őrmester meglágyult iránta, mikor a napi cigaretta adagját neki adta. A maga módján fejezte ki a háláját a sarzsi[1], rákiabált Gyárfásra.
– Katona! Megengedhetetlen dolog a feljebbvalót lekenyerezni! Ez függelemsértés! Jelentkezzen konyhai szolgálatra.
Ez azt jelentette, hogy ameddig a többiek a gyakorlótéren izzadtak, ő a konyhában izzadt, de nem kellett kúszni, mászni, futólépést gyakorolni teljes menetfelszerelésben. Emellett pedig lehetett a készülő ételekből egy-két falatot bekapni, még abból is, ami a tisztek asztalára kerül, ez pedig, bizony más volt, mint a legénységi koszt. Egy hónapig tartott ez a jóvilág, utána vissza kellett térni a kiképzés folytatásához. A kapcsolat a harapós őrmesterrel azért továbbra is megmaradt. Gyárfás hordta neki a dohányt, ő pedig morgott, kiabált, lehozta az égből a gyalogosok istenét, és közben elküldte a fiút autóvezetői tanfolyamra.
Gyárfás kihasználta a lehetőséget, hogy a sofőrködés mellett kitanulja a motorszerelői szakmát. Szorgalmasan tanult, és bár csak a hadseregre érvényes, de gépjárművezetői engedélyt szerezett minden fajta földön járó járműre – a motorkerékpártól az autóbuszon át a tankig.
Szorgalma jutalmául őrvezetői sávot varrhatott a parolijára[2]. És ez már valami katonáéknál! Már nem közlegény, most már a rang nélküli bakák előre szalutálnak neki, és a neve mellé odaírhatja az „örv.” szócskát.
Otthonról hozott nyugalmát és türelmét itt is megőrizte, amiért kedvelték a társai az egy hadnagyot kivéve, aki a garázs egységparancsnoka volt. Valamiért a tiszt állandóan belekötött, kifogásolt mindent, amit a fiú csinált.
– Hogy fogod azt a franciakulcsot? Nem hegedűvonó az!
Máskor azért kiabált, hogy rossz irányba húzza a csavart.
– Jegyezd meg, minden csavar, minden zár balra nyílik, jobbra zár!
Különösebben nem érdekelte, nem zavarta a hadnagy kötözködése, de azért, ha tehette igyekezett magát távol tartania tőle. Végezte a dolgát és közben tanult, hogy a motorok, gépek minden csínját-bínját megismerje – „szív, sűrít, robban, kipufog”.
Arra számított, hogy hasznát veszi mindennek majd a civil életben.
A legutóbbi „cigarettaosztás” alkalmával az őrmester megjegyezte, hogy úgy tudja hadnagy a műhelyparancsnok.
– Nehéz ember – sóhajtotta Gyárfás.
– Őrvezető! – kapta fel a fejét az őrmester. – A katona helytáll, nem panaszkodik!
Ezzel faképnél hagyta a meglepődött Gyárfást.
A műhelyben megfeszített munka folyt, a hadnagy idegesen dirigált, kétszer is felsepertette a műhelyt. Inspekciót vártak. Jött is, egész csapat magasrangú tiszt. Benéztek a műhely csarnokába és fordultak is, mentek tovább, ki tudja, milyen célok irányába. Minden esetre itt nem időztek, ami megnyugtatta a hadnagyot.
– Munkára emberek! Ne tátsák a szájukat! – kiáltotta, de nem volt harag a hangjában.
Alig mentek el, megjelent egy repülőszázados. Motorszerelésben járatos katonát keresett repülőtéri karbantartónak. Végigsétált a szorgoskodó katonák között. A hadnagy hagyta, csak figyelte, mi sül ki ebből. Végül rámutatott Gyárfásra.
– Ezt viszem!
Csak így, mintha egy tárgy lenne! A fiú nagyon rossz néven vette, de nem volt mit tenni, parancs az parancs!
– Őrvezető, kövessen!
Ettől a perctől kezdve a repülőtéren kapott beosztást. A századosról kiderült, hogy nem is olyan vad, emberevő, mint ahogy az első pillanatban mutatkozott. Gyárfást hagyta dolgozni, aki nagy odaadással végezte az itteni munkát. Elkápráztatták a modern felszerelések, motorok, gépek. Hamarosan jártasságot szerzett a használatukban. Régi vágya, hogy repülőgépre kerüljön azonban nem teljesült. Leszereléséig csak szárazföldi feladatokat kapott.
Leszerelése után könnyen kapott állást gépészi szakértelmének köszönhetően. A hadseregnél megszerzett jogosítványát, mely mindenfajta földi járműre érvényes, elismertette a hivatalban, így nem volt akadálya, hogy az autóbusz vállalat alkalmazza. Ott is maradt évekig …
[1] sarzsi – alsó legénységi rendfokozatok egyikét viselő katona
[2] Paroli – Katonai jelzés az egyenruha hajtókáján
