Odabent,
még vár egy elveszett gyermek,
várja a karácsonyi csodát,
a terített asztalt,
a melegséget,
a diós bejglis vacsorát,
várja az álmot
mit rég elvesztett,
valahol még a születés peremén,
azt keresi a karácsonyfán,
mint szaloncukorként lógó szép reményt.
Bontogatja őket,
egyenként
a pirosat, a kéket, a sárgát,
egyiknek sem találja a párját,
egyedüli mind.
Uram tégy csodát!
De ismételni őket nem lehet,
tovaszállnak az idő szárnyán leheletkönnyen,
mint csillagfények
a karácsonyi éj felett.