(1)
Egy kicsike mécses pont elég lesz.
Parányi lángnál nem kell több neki,
hiszen nem akart ő sohasem sokat
– tán épp ettől lett emberségben
egyre gazdagabb.
(2)
Mit tudhatom én, mit gondolt magában,
míg barátja lett az egyszerű plafon, s ha
intett is, hogy nem kell semmi sem, akár
be is csaphatott, de még ezt sem tudom.
(3)
Egyszerű ember volt, szerény, jósága
nagy, s bár leginkább minket hallgatott
– magam előtt látom, ahogyan az arcán
jóízű, kedves mosoly fakad.
(4)
Bückölve helyeselt, fejcsóválással
jelzett csak nemet, s bár szerette a
locsogásunkat, amikor hangosan
nevettünk, a szoba felé indulva
bölcsen sóhajtott fel; Nem értem,
miért kell folyton beszélnetek!
(5)
Asztalfőnél a székén, ha bárki ült,
és ő éppen a konyhába jött: Még
nem haltam meg! – mondogatta,
és a székfoglaló azonnal odébb
költözött.
…
Igazából meg sem beszéltük, hogy most
aztán kié is az a szék, amelyen ülve múlt
évben ilyenkor még ő gyújtott mécsest
másokért.
