Lépteid nyomát még őrzi a kép,
árnyékod vetülete
még lobban a falon,
illatod,
a betűző nap fényén,
szárny suhanva reppen ki az ablakon,
emléked,
a tűnő idő nyomán,
pecsétként zárja lelkemet,
a fel-feltörő vágy,
rám vetíti néha a kopár falakról,
illúzióim mámorát.
.
Legutóbbi módosítás: 2021.01.06. @ 12:12 :: Serfőző Attila