Ma már számolgatod
mit máskor oly kegyesen szórtál,
mert azt hitted
mindig örökké lesz,
hajtottad,
hogy gyorsabban teljen,
mert Te mást akartál,
mint amit lehetett,
majd gyilkosnak láttad,
mi megöli a vágyat,
csendben osonva,
hogy észre sem veszed
és volt már hóhérod is,
élethatárig
kínozva a lelkedet,
volt örömöd, bánatod egyben,
hajód a hullámzó létedben,
vihar és szélcsend
és Esthajnalcsillag,
ha vonzott az ismeretlen végtelen,
de mára a barátod lett,
már a legbensőbb társad,
kincsed mi meglopja életed,
mégis elfogadtad mulandó voltát,
itt a földön, nincs időtlenség,
a perc pereg.
