Hirtelen kevés lett a szó
és béna lett minden gondolat,
a csend mint élettárs
öleli át oldalad,
szorosan tapad
valahogy mégis szertehúz,
öledből a vágy
a nagy csendben kihunyt,
keresed mert hiányzik,
de nem találod,
lemaradt a szív,
úgy döntesz bevárod,
egyszer majd csak utolér.
Lassan mozdítod kezedet, lábadat,
ajtódon a vak remény kopogtat,
kitárod mellkasod, ott lapul benn a szív,
a fény hozzá beoson,
lágyan, táncolni hív.
