(1)
Ha milliónyi pillanatban érzed
is, hogy óvón rád simult a kegy,
a vétkek apró rést kobozva
készülnek szétmarni lelkedet.
(2)
Adhatsz te jót, ígérhetsz békét –
öledben széppé dédelgetheted,
amit világcsúfjára szabnak rád a
bűnéhes napok, próbatételeknek
ezre csak a tisztaságra, s mind
elbukik, ki mást elbuktatott.
(3)
Vajon van-e vége még az ember
földi életében annak a vívódásnak,
ami addig markol, amíg csak mer,
vagy szüntelen kapaszkodik a
jószándékúságra ömlött gyötrő
kételyen?
(4)
Mennyit merengek semmiségeken!
Talán már kényszeresen fürkészem
az élet titkos dolgait, pedig a leg-
egyszerűbbekben találom értelmét
a létnek – megnyugszom látványától
a felhők csorba peremének, és attól,
ahogyan az ágak közé feszítik
aprócska fészkeiket a madarak,
és bámulatos számomra a legyek
rezgő sütkérezése a meleg falakon,
meg az ösztönösen imára kulcsolódó
ujjaimban az összes mozdulatom.
