P. Borbély Katalin : Tavaszi nap

Nyomtatás

Edit egy korhadt fatörzsön ült a Duna-parton. Arcán érezte a tavaszi nap cirógatását. Hallotta a víz csobogását, de nem látta, csak érzékelte az őt körülvevő természetet, és Ádámot, amint tőle nem messze játszik, a víz által kisodort kövekkel és kagylóhéjakkal.
Gondolatai messze jártak. Egy éve nem járt itt. Akkor Tibivel, a férjével sétált erre, Ádámra, anyjáék vigyáztak. Nem tudtak szólni, csak fogták egymás kezét. Négy napja kapták meg a leleteket: emlőrák! Mindkettőjükben egyszerre kavargott a düh, a kétségbeesés a millió kérdéssel. Az orvos vázolta a lehetséges kezeléseket és életesélyeket, de ez csak még több kérdést vetett fel. Az egész eddigi életük legkeményebb próbatétele volt.
Az első kapaszkodó Ádámka volt, aki négyévesen nem tudta, hogy mi történik, de érezte, megváltozott körülötte a hangulat. Látta a kisírt szemű felnőtteket, és ettől ő is nyűgösebb lett, rosszul aludt. Editben ez tudatosodott először. Aztán hallotta Tibi biztató szavait, és már tudta, élnie kell, és hogy képes lesz mindent kibírni a fiúkért, de amikor este beült a kádba, újabb kétségbeesés-hullám tört rá, percekig rázta a zokogás.
Másnap, Tibi kihozta ide a Duna-partra, oda, ahol sokat sétáltak, amikor még csak együtt jártak. Tudta, hogy ez a hely és az akkori bolondozásaik emléke milyen sokat jelent neki. Edit szíve megtelt melegséggel, megszorította a férje kezét. Innentől kezdve csak a gyógyulásra akart koncentrálni.
A biopszia sajnos rossz eredményt hozott. Szükség volt hát a drasztikus műtétre, a kemoterápiára, és a sugárkezelésre is a betegség legyőzéséhez. Az életük ritmusát innentől a kezelések határozták meg. Néha arra eszmélt, hogy azt sem tudja, milyen nap van, mert vagy rosszul volt, vagy aludt, vagy a mellékhatásoktól kimerültem meredt a semmibe. De tiszta pillanataiban Ádámkát hívta, őt akarta látni, érte rimánkodott Tibinek. Maga volt a boldogság, amikor végre magához ölelhette. A nyárból nem sokat érzékelt, az ősz még jobban lehangolta. Először karácsony körül érezte, hogy most már minden jóra fordul. Ezzel a hangulattal és a reménnyel ajándékozták meg egymást. Ennél többre nem vágytak. Ádám vidáman szaladgált a nappaliban a távirányításos kisautó után, nevetése feledtette az átélt gyötrelmeket.

Két héttel ezelőtt az orvos azt mondta, hogy nem kell több kezelés, minden esélye meg van a teljes gyógyulásra.
Aztán ma olyan szikrázó napsütésre ébredtek, ami előcsalogatta. El kellett indulnia ki a házból, ki a városból ki a természetbe, hogy újra feltöltődjön friss életerővel!
Gondolataiból a megcsörrenő telefon riasztotta fel.
– Hol vagytok? –  Hallotta Tibi aggódó hangját.
– Újjászületésnapot tartunk a Duna-parton. – Mondta Edit, miközben megölelte hozzászaladó kisfiát.