Szép csendben elengeded a lelked,
most már szárnyalhat szél sebesen,
nem tartja vissza a tested
a 92 év tavasza sem
és a kitárt ablak szárnya,
csak keretet ad a vágynak,
hogy lássam csillanó lelked
vajon merre szállhat,
és az ablakpárkány szélére
megszentelt gyertyát teszek,
hogy hajnalhasadatával
a lelked vissza találjon még,
a földi porhüvelyedhez.
A vasárnap éji csöndben
mosdatom szent testedet
gyönyörű asszonyi léted
megérint,
nézem a tökéletes formád,
mit egy háború borzalma
sem törhetett meg,
a fekete fehér képek
szép göndör hajú asszonyát
ott látom benned.
Megfáradt arcodat simítom,
pipacsvirág,
holtadban is szép vagy
és a mai éjszakán,
hervadó szépségként kelsz át,
az angyalok hídján.
