(1)
Nézd csak, milyen aprócska vagy –
soványka tested mégis szép nekem!
Csodálva néztelek, a szél sem bírt
veled, hiába hajlott hátad százfelé
– szégyenében a domb mögé eredt,
csak én bámullak itt tovább…
megyek, meg kell érintselek!
(2)
Hiszen szálvéged, akár a tű – tudom
már, hogy nagy harcos lehetsz, érdes
tapintású a tested, s erezetedből sejt-
nedv csordogál. Mily sokan születtetek!
Csomókban éltek, ám te itt túlnőttél a
többi szál között – élénkebb a színed
is, még jó, hogy észrevettelek.
(3)
Ha engednéd, hogy a talajtól közel
letépjelek, környékhírűvé tehetnélek,
de nem sürgetlek, aludjunk erre még
egy párat, s aztán, ha szeretnéd,
óvatosan kifeszítelek a hüvelykujjaim
között, ujjperceimhez ajkaim szegem,
és hosszan derekadra fújom sóhajom,
talán te megcsiklandozol, míg hangod
olyan messze száll, hogy mindenki
tudni fogja erre; egy bátor fűszál élt
nálunk a kertbe.
