Mintha délutánonként engem
várnának a gerlék a ház előtti
villanyoszlopon, hiszen aprót
szökkennek, ha látják, amikor
a főútról lekanyarodom.
Beképzeltség talán, de amikor
még a kutyám sem láthat, már
a távolból hallom, hogy szelíden
nyüszít, és izgatottan kaparássza
a kerítés fűvel benőtt tövét.
Amikor pedig kinyitom a vaskaput,
a gerlék átröppennek a kerti fákra,
és a kutyám hízelgőn azt csaholja,
hogy számára én vagyok a kertünk
legszebb virága.
Estébb pedig az altatója, ha már
a lábtörlőre vackol, gerlék szelíd
kacagása a mélysötét magasból.
Fotó: Daniel Balázs Harcz
Legutóbbi módosítás: 2021.06.09. @ 14:29 :: Serfőző Attila