(1)
Már majdnem a ház falához ér a hátam –
a levegő közöttünk olyan langyos, mint a
tűzhely felől érkező fortyogás megszülte
pára, mielőtt leszáll és rátapad a konyha
ablakára. Izzó az égbolt az orgonabokorra
kapaszkodó bodzavirágok felett, gyermek-
tenyérnyi virágtölcsérbe süpped a Nap, és
lágyan ringatózik gally végén az erre tévedt
tarka gyurgyalag.
(2)
Jó a távolba nézni innen, elképzelni az erdei
csapást, ahogyan a kaptatós részen minden
erejüket összeszedve menetelnek a vadak,
egyik a másik után. Nyomukban páfrányok
bólogatnak, s pár nyúlánkabb fűszál a faluról
susog – talán éppen a ház falának dőlve
képzelnek engem el, ők, akikről annyit
morfondírozom magamban nyári esteken.
