Szép csendben lépdelj
a sírok között,
látod,
amott már minden gyertya ég,
szép csendben lépdelj
az élet úton
lassan te is odaérsz,
hol a fény az éjben
száz gyertyaként
lobban a hideg sír fölött,
látod, az imbolygó fényben
az arcot
mely olyan régen elköltözött?
És láthatod a múlt minden árnyát,
mit gyermekként vonszolsz
még most,
anyátlan, apátlan árva lettél,
hiába lett több a korod,
csak az évek száma
mi fölötted eltelt,
de gyermek maradtál,
éppen úgy,
mint mikor a friss sírokra,
könnyből fontál koszorút,
és gyermek maradsz,
örök időkre,
árva,
kit meg nem ölel anyja,
sem apja nem,
ki halni fáradt,
élni gyáva,
de lép, csak tovább lép,
menni kell.
