Suta szavak hallgatnak most bennem.
Egy ideje fenntartom a rendem,
Nem lázít már hirtelen harag,
Szikla bennem minden akarat.
Pedig voltam szabad madár tánca,
Forradalmár, s nem verhettek láncra,
Késő éjben karcsú pohár alja,
Éji őr, ki nem ijed a zajra.
A virággyökèrben voltam élet,
Szóltam már szépet és csúfbeszédet.
Szakadt már ketté a föld alattam,
Én akkor is oszlop és híd maradtam.
Voltam fenyők szikár magas szára,
Lopott csókok kínkeserves ára,
Voltam szél, mely fenyőket is döntött,
S erdő: szültem, s temettem a rönköt.
Feszület voltam saját vállamon,
Magamban lelki és testi fájdalom,
S ha nem találtam Istent az útban,
Megálltam, s hitből újravajúdtam.
Most szelídség és lágy megalkuvás
Vagyok, de szavam mégsem lehet más,
Mint azé, kinek csak az Úr ismer.
Én mások hangján nem fogyhatok el.
Kép: https://fineartamerica.com/featured/silence-stasya-tu.html
Legutóbbi módosítás: 2021.11.26. @ 10:20 :: Serfőző Attila
