Apa hazamehetnék hozzád?
Itt ősz van, hideg,
kopaszak a fák,
hajnalonta ólomból van az ég,
nincs kezdet, nincs vég,
csak végtelen köd hever a tájon,
ez a világ fénytelen,
nem terem benne öröm,
pedig újra és újra futom minden köröm,
a bánatkerék meg nem áll.
Már nem szeretnék élni,
hadd lépjek tovább,
mert elfáradtam Apa,
erőm elfogyott,
életem fonala lehull,
mint koszlott levél az elszáradt ágról
mit csak a szél hord tova,
éltében is halott volt,
de nem tudta az ostoba,
most pedig csak száll,
súlytalanul a hajnali ködben,
sárosan,
azt hiszi még van felfelé is,
a botor,
pedig már semerre nincs semmi,
minden csak illúzió,
mit a szél kotor.
Kérlek Apa, hívj,
ne várass tovább,
szólíts engem!
Bármikor hívhatsz kész vagyok,
lelkemben elfogyasztottam már az utolsó vacsorát,
itt már gyógyulás nincs,
a test beteg,
remeg, kallódó, vágytalan,
ide csak hálni jár a lélek ,
céltalan bolyongó kísértet,
útra kész vagyok, csak szólj,
könnyedén indulok bármikor.
