Csendesen oson el az esztendő,
mint hűtlen szerető melyben nincsen szégyen,
csak suhanó perc, benne pár pillanat,
így adja át helyét a múló időnek
és mégis,
lázító kérkedése, hogy indul e karácsonyi esten,
mint nehéz illat,
a bőrt átrágva marad meg
a lelkedben.
És a vágyak is maradnak.
Karöltve velük az álmok.
Éltük,
részeges tánc csupán a szíved rejtekén,
ma, hogy sejted józan valóságod
és bánatod ott ül láb lógatva, szíved peremén,
ébredés van,
mert valahol szíved rejtett zegzugában,
álmosan szöszmötöl a csend,
és új holnapot ígér,
melyben már ott a rend,
mi megteremtetett örök idők óta,
még a kezdetek kezdetén.
És te tudod,
bár eltévedsz néha,
utad mindig visszatalál,
a nagy örök körforgásba
az új születésbe, új halálba
mindenkor.
