Magányos szentestére készültem, bár meghívtak többek és ajánlották mások, hogy eljönnek, átjönnek, ne töltsem egyedül a szentestét, szívem legmélyebb vágya azt volt, hogy egyedül lehessek.
Így 24-én, miután feldíszítettem a kis fát, szép, takaros rendbe tettem a lakást és konyhát, úgy gondoltam, mielőtt felveszem az ünnepi ruhámat a gyertyagyújtáshoz, kiviszem a szemetet. Legyen teljesen tiszta az otthonom, azután legyen majd ünnepi tiszta a testem is, lelkem is!
Alkonyult, mire kiértem a ház elé. A társasház előtt a járdán sorakoztak a dugig telt kukák, mind a négy. A földön, mellettük egy férfi ült és kenyérmaradékokat szortírozott, egész karéj, fél darab, kenyérvég, kenyérhéj…, döbbenten megálltam.
– Ne félj! – mondta oroszul – ne félj, gyere bátran!
Odaléptem az egyik kukához a tetejére tettem a szemeteszsákomat.
– Várj meg itt! – szóltam a tisztán öltözött, markáns arcú, talán negyvenes éveiben járó férfinek.
Bólintott. Sietve összeszedtem a konyhámban a magányos vacsorára szánt ételt, egy csomag gépsonkát, lehetett talán bontatlanul 80 gramm is, meg a négy zsömlét, amit karácsonyra vettem magamnak. Amikor újra kiléptem a kapun a kenyérszortírozó ember már várt. Előttem állt a magas, széles vállú, barna hajú, de vakító kék szemű fiatalember.
– Az én házam messze van, az én családom távol van, nem lehetek otthon, nem lehetek velük. Látod, mégis karácsony van, ma este itt kettőnk között megszületett a Jézus Krisztus. Mutatott a szívére és az enyémre. Tudod, a szeretet az igazi istenség, ami az emberben lakozhat – oroszul beszélt továbbra is, tudta, hogy értem.
Némán nyújtottam át az ételt. A fiatalember áhítattal kezet csókolt, kezével felmutatott az ég felé.
– Nézd, most ragyogtak fel a csillagok!
Soha nem volt még olyan karácsonyi csend a lelkemben, soha nem volt még olyan karácsonyi fény a szívemben, mint akkor. Ott, a dugig telt kukák mellett, szemben állva az ismeretlen, éhező emberrel. Karácsonyt éreztem égen és földön karácsony-érzés járta át a teljes testem, és a mindaddig szeretetért könyörgő, didergő lelkemet is. Akkor ott átéreztem mi a karácsony, a tiszta karácsony, az igazi karácsony.
Nem köszöntünk el egymástól. Szótlanul indultam vissza a házba, nem néztem hátra. Így máig velem van a kék szemű, kenyérszortírozó ember adta ünnepi érzés. Minden nap gondolok rá, vigyázom, őrzöm, hogy el ne hagyjam az egyetlen igazi karácsonyi ajándékomat, amit hatvan valahány éves koromban kaptam ajándékba egy szenteste is éhező embertől.
Otthon később meggyújtottam a karácsonyi gyertyát, hangtalan volt körülöttem a nagyváros is, a szoba is. Csend volt bennem is. Nem kellett már karácsonyi ének sem, nem kellett több ima sem. Karácsony volt. Az én karácsonyom.
Legutóbbi módosítás: 2022.01.19. @ 20:01 :: Bereczki Gizella - Libra
