– fénylassúzás –
sebes sodrású fényed időt-
lenségbe kavarná szívemet
emléked olykor felsebzi szavam
most nem hullhatok ölnyi reménybe
ezért kérem a szádat hangtalan
Mindegy.
Alkonyat.
évszakonként bátorítalak
monogramonként megsiratlak
halovány lépteimből aprócska halad
feloldozásod szabaddá teszi
eltúlzott bátorságomat
Mindegy.
Alkonyat.
minden égvirágos csillaggal társítalak
az ablakon -hófúvástól hobbitos jégvirágig-
kinézek s Te belém látod magad
rögtönzésül megedzve szárnyamat
lélekszakadva olykor kívántalak
Mindegy.
Alkonyat.
már nem mardos homoktengerré
száradt öntudat míg éltél vártam
utánad eredtem kertekben
a víz felett aranyos gyökércsakra
színben árnyékokra pulzált a Nap
míg kidobálták maguk újra meg
újra ficánka halak
Mindegy.
Alkonyat.
őszes szőrös kő volt szívem
de jöttél kicsiny tenyerembe fért
lapátkezed két ujjbegyének köze
belátom hamar betöltötted
hiányos üregem szóval vagy
Mindegy.
Alkonyat.
habár “chi”-féle lényeges
napsugár-valóddal tudtam mit ér
ha cselekvésben dobbantanak
nyáron csak kétszer
ősszel is egyszer szépnek láttalak
Mindegy.
Alkonyat.
rád férni csak a felhők felett
szárnyam megedzve azt hiszem
széles fényű tengernyi halak
bántott ha megsirattalak
feloldozod gyávaságomat?
