Bár szétoszthatták földjeit,
az álma megmaradt magyar.
Bölcsődalt dúdolt magában,
ha magányos volt, mert a dal
határtalan. Szülők, nagyszülők
sorsát kutatta – fel nem száradt
könnyeikben arcát mosta meg,
és a Napnak felkeltétől annak
szendergéséig az életén
elmélkedett.
(Mi lenne, ha…?)
Nem háborgott, viszályt sem
szított még soha – békét kötve
a múltjával Istenre bízta a jövőt,
s szívében magyarnak vallva
önmagát folytatja azt az életet,
mit lelkében már számtalan
magyar elszenvedett.
