Vagy Guatemala és Asturias?
Miguel Ángel Asturias egyik novellájának sorát betűzgetem: „Csitaman és Tamacsin, a két macsitáni matacsin járják a táncot”. Talán nem is kellene megértenünk, hogy két Maticsán városából származó maya indián, akik matacsinok, vagyis mészárosok (de ugyanakkor más értelemben hírhedt, kötözködő verekedők) táncolnak. Érezzük, hogy valami ismeretlen titok lappang a szertartásos, lábdöngető táncban. „Nem halt meg!” „Nem halt meg!” A halál tagadásának táncát járják. Hitük szerint, akit nem a szülőföldjén temettek el az még amolyan köztes állapotban van, nem halt meg egészen.
Miguel Ángel Asturias élt hetvennégy évet.
Madridban hunyt el, Párizsban nyugszik a Père Lachaise temetőben. Tehát maya honfitársainak felfogása szerint nem is halt meg, csak nagyon-nagyon régóta távol van. Halhatatlan.
Nem ismertem a műveit. A Legenda a tűzhányóról című novellára is csak véletlenül akadtam rá. Azt az egyet találtam tőle abban az antológiában, amelyik akkor a kezembe került. Mint azt később kiderítettem eredetileg Guatemalai legendák kötetben jelent meg 1930-ban. Egy mítosz. Szürrealista alkotásnak is gondolhattam volna, de azt azért tudtam, hogy Asturias a maya indián hagyományokat szőtte bele műveibe.
Guatemala a földrengések és a vulkánok földje. Állítólag az ország nevében is a tűzhányó szó rejtőzik, de erről a nyelvészek még mindig vitatkoznak, mert kilenc másik megoldást is lehetségesnek tartanak. (Ez is szürreális!)
Asturias Guatemalavárosban született. Az ötödikben! Nem abban, melynek helyén máig állnak Iximchének, a kicse maya birodalom fővárosának romjai, és melyet a spanyol konkvisztádor Pedro de Alvarado átkeresztelt La Villa de Santiago de Guatemalanak. Azt az indián lázadások miatt néhány év multán sorsára hagyták, és néhány kilométerrel távolabb építettek egy másik Santiago de Guatemalát. Azt a fővárost 1541-ben az Agua vulkán iszapáradata törölte el a föld színéről. Helyétől északabbra ismét új Guatemalát építettek, a mai Antigua Guatemalát, ami 1773-ig volt az ország központja. Abban az évben egy földrengés azt is porig rombolta. 1776-ban a romoktól ötven kilométerre nekiláttak a mai, ötödik Guatemala építéséhez. Abban a Guatemalavárosban született Asturias, 1899-ben.
A földrengések az előkelő spanyol földesurakat is űzték egyik helyről a másikra. Az egyik völgyben még állt a lakhelyük, de – biztos, ami biztos! – a szomszédos völgyben már kijelölték a következő alapjait. Asturias apja is egy ilyen földbirtokos család leszármazottja. Bíró volt, akit mivel nem volt hajlandó halálra ítélni az elnök ellen lázadó diákokat, vidéki birtokára száműztek.
Guatemala az őserdőkben rejtőző kihalt városok földje. „Piramis piramis hátán. Hieroglifa-csíkok a faragott istenségeken.”
Miguel Ángel Asturias dajkájától hallott először ősi indián meséket, legendákat. Noha anyja maya indián volt, Asturias nem tanulta meg a nyelvet. Ezt később Párizsban ahol a Sorbonon tanult, nagyon bánta, amikor a Popol Vuh fordításának nekilátott.
A Popol Vuh a kicse-maja indián törzs szentkönyve magyarul is megjelent. Az eredetileg kicse nyelven, de latin betűkkel lejegyzett szöveget Bognár Lajos és Kuczka Péter fordították le. (A miénk volt a kilencedik nyelv melyen megjelent.) Vagy harminc évvel ezelőtt olvastam először. Olvastam? Inkább azt kellene mondanom, hogy átrágtam magam rajta. Azokat a furcsa, meghökkentő egyezéseket keresgéltem, melyeket egy másik szentkönyv is tartalmaz. Olvastam benne egy vándorló nép előtt szétnyíló tengerről, egy városról ahol összezavarodott az emberek nyelve, és egy hatalmas árvízről, amely elnyelte a földet.
Ahogyan a burjánzó őserdő elfedte a romokat, úgy rejtette maga alá a katakombák hite az indián hagyományokat, elfedte ugyan azokat, de eltörölni nem tudta. A nép körében egy sajátságos guatemalai maya-keresztény szinkretizmus alakult ki. Gyakran a földesúr döntött arról, hogy birtokát melyik szent védelmébe ajánlja. Asturias egyik regényében, A Kincses úrfi-ban a családfő úgy döntött – egy európai katolikus bizonyára megdöbben ezen -, hogy, mivel ő nem akar feltámadni, a Bal Latort választja védőszentjének. (A családi kápolna oltárképén, egy kis idő multán a Bal Lator került a középső keresztre, Jézus helyére.)
Szürreális?
Asturias talán nem is értette, hogy novellái miért szürrealisták, hiszen egy guatemalai indián számára az azokban leírtak akár a legvalószínűbb valóság is lehettek volna.
Igen! Megszületett a mágikus realizmus, még ha akkor nem is tudtak róla. Nem emlékszem ki fogalmazta meg az ABC-írók kifejezést, Asturias, Borges, és Carpentier szellemi triumvirátusát jelölve vele, akiket az irányzat előfutárainak tekintenek. Míg Borges elhatárolódott a politikai problémák tárgyalásától, Asturias keményen bírálta országa (és a szomszédos állomok) hatalmi struktúráját.
Intermezzo!
Banánköztársaságok Közép-Amerikában. Északról délre: Guatemala, Honduras, Nicaragua, Costa Rica, Panama. Valamelyik kimaradt. Belize? Nem. Az akkor még angol gyarmat volt, talán Brit Hondurasnak hívták. Igen, úgy emlékszem Brit Hondurasnak. Á! Meg van! Eszembe jutott: Salvador. Hát persze, hogy Salvador, El Salvador. Salvador – Honduras foci VB selejtező 1969-ben. Végeredmény: 3:2. Utána meg kitört a „futballháború”. A hadseregek folytatták a meccset a határon. Több ezer halott, harmincezer sebesült… De ez talán nem is tartozik ide. Vagy mégis? Tehát régen voltak a banánköztársaságok. Ezt a kifejezést állítólag O. Henry alkotta meg egy novellájában, egy képzeletbeli közép-amerikai ország – a nevére már nem emlékszem –, jellemzésére. William Sydney Porter! Honnan jött ez a név? Hát persze: O. Henry eredeti neve, ő írta a világirodalom egyik legszebb karácsonyi történetét. Egy fiatal házaspárról szól, akiknek nincs pénzük, hogy ajándékot vegyenek egymásnak. A nő titokban levágatja gyönyörű hosszú haját, hogy az érte kapott pénzen egy platina óraszíjat vásároljon a férfinak. A férfi pedig szintén titokban eladja egyetlen értékét, az óráját, hogy az árán egy kövekkel kirakott fésűt vegyen szerelmének.
A köztársaság szót persze ebben az esetben így kell írni: „köztársaság”. Idézőjelben! Valójában néhány nagybirtokos család irányította ezeket az államokat. Őket meg a United Fruit Company irányította kénye-kedve szerint, mert a fő exportcikkeikre, a banánra, meg az ananászra megszerezte a kizárólagos termeltetési és felvásárlási monopóliumokat…
(Mégis eszembe jutott! Anchuria! Ez volt O. Henry képzeletbeli banánköztársaságának a neve.)
Asturias – miként apja is – szembeszáll a rendszerrel. Diákkorában sztrájkokat szervezett, majd elhagyta az országot. Az első demokratikus választás után hatalomra kerülő Juan José Arévalo Bermejo politikáját követő Jacobo Árbenz kérésére diplomáciai szolgálatot vállalt.
Arévalo számos kommunista aktivistát száműzetett, elutasította a Guatemalai Kommunista Párt legalizálását, eltávolította a kommunista újsághoz kötődő kormányzati tisztviselőket. A fent említett intézkedésektől függetlenül ellene is közel harminc puccsot kíséreltek meg, mert a nagybirtokosok szemében ő is csak egy „kommunista lázító” volt.
Az elnök utóda, Jacobo Árbenz a nagybirtokok műveletlen földjeit kártérítés fejében kisajátította és szétosztotta a földnélküli parasztok között, mire a United Fruit Company kommunista veszélyre hivatkozva addig lobbizott az Egyesült Államok kormányánál, míg 1954-ben államcsínyt szerveztek ellene, és megbuktatták.
A fegyveres harc időről időre fellángolt. Asturias első házasságából származó fia, Rodrigo Asturias a gerillák egyik vezetője lett. Az illegalitásban álnévként apjának Nobel-díjat kapott regényében, a Kukorica emberek-ben szereplő egyik hősnek Gaspar Ilomnak nevét vette fel.
A spanyol hódítok, a „fehér-féreg-színű emberek” elvették a bennszülettek földjeit, megölték nemzetségfőiket, törzsfőiket. A maják azonban mind a mai napig arra várnak, hogy azok a hősök visszatérjenek, és kiosszák az elrablott földeket, hiszen azok a vezérek nem is haltak meg egészen, csak régóta távol vannak. Régóta távol vannak, mint Miguel Ángel Asturias.
És valahol, egy kijárat nélküli sötét barlangban, egy látomásban, egy álomban Csitaman és Tamacsin, a macsitáni macsatinok még mindig járják a táncot: „Nem halt meg!” „Nem halt meg!” „Nem halt meg!”
Legutóbbi módosítás: 2022.10.02. @ 19:04 :: Bereczki Gizella - Libra
