Diófád árnyékában állok
kezem fejfádon pihen,
mondd,
ott ahol vagy, még követnek az álmok,
vagy minden itt maradt, itt lent.
Diófád árnyékában állok,
a temetőkertben felsikolt a csend,
dió koppan,
a porhanyós földön halkan,
az avarban zizzen.
Vörös lángot virágzik az ősz most
Halottak napján az Úr is letekint,
holtak tánca, dala hív az éjből,
nem megyek,
még van mi visszahív.
Vörös lángot virágzik az ősz most,
elfáradt az Úr is, megpihen,
mécses fénye világít a síron,
és mint a Nap,
kihuny majd szép szelíden.
Kóbor lelkek tánca száll a szélben,
van, ki nem is tudja hogy halott,
csak eltévedt a világmindenségben
mikor hirtelen, mindent itt hagyott.
Kóbor lelkek tánca száll a szélben,
mindegyik keresi a saját Istenét,
angyal kürtje harsan fel az éjbe,
és minden lelket vissza,
hazahív.
