Apró érdekesség: amikor elforgatsz egy Rubik kockát, akkor a 43.252.003.275.489.856.000 különböző kombináció egyikére helyezted. Hatalmas számnak látszik – mert az is – de még mindig megszámlálható.
Egy másik érdekesség: a Föld lakossága napról napra közeledik a 8.000.000.000 főhöz, talán el is fogja érni, mire befejezem ezt a történetet.
Most képzeld el azt, kedves idegen, hogy a teljes populációnak adunk egy Rubik kockát és mindenki elkezdi forgatni. A különböző variációk száma egy átlag embernek elképzelhetetlenül nagy lenne, de még mindig megszámlálható.
Most pedig képzeld el azt, hogy minden egyes alkalommal amikor elforgatsz egy Rubik kockát, egy másik világba kerülsz. Az elején még nincsenek olyan nagy különbségek. Mindenki emlékszik arra, hogy a bajnoki döntőn nagy verekedés tört ki, de abban már eltérnek a vélemények, hogy mégis ki adta az első pofont. A fogmosó poharad mindig a jobb oldalon volt, de most hirtelen a bal oldalon találod. Aztán később egyre erősebb és erősebb változások jönnek, míg a végén belenézel a tükörbe és megkérdezed magadtól „Mindig zöldek voltak a szemeim? Én kékre emlékszem.”
Sejtem, hogy kellőképpen összezavartalak, úgyhogy engedd meg, hogy mindent megmagyarázzak. Gondolom ismered a multiverzum teóriát – hiszen manapság filmek és sorozatok is szólnak róla – de ha mégsem, akkor elegendő annyit tudnod, hogy annyiszor válik ketté a világ, ahányszor döntést hozott valaki. A fenti bevezető ezeknek a lehetőségeknek a megszámlálhatatlan nagyságát volt hivatott bemutatni.
Elképzelhetetlenül sok világ létezik és nekem mindegyiket meg kell látogatnom, naponta váltogatva.
Minden reggel amikor felébredek, világot váltok. Emellett nincsenek álmaim és nagyon üresnek érzem az ébredéseimet. Fura ezt mondani, de az álmokról még annyit sem tudunk, mint a multiverzumról. Az én esetemben is csak feltételezik, hogy azért nem álmodom többet, mert nincsen másik énem a többi univerzumban, és álmaink alatt elvileg az ő életeikből látunk egy keveset. Bizony, belőlem csak egy van…pontosabban szólva csak egy maradt. Itt lenne érdemes kitérni a napi világugrásaim indokára.
Én ugyan biztosan nem, de egy verzióm valamelyik univerzumban a világ megmentője volt. Természetesen, ha az egyik énem a világ megmentője, akkor egy másik világban kell lennie a világ elpusztítójának is. Ez így önmagában rendben is van, viszont mindkettejüket megtalálta egy olyan verzióm, aki értett a világugrásokhoz, csak az egyik a világok pusztulását akarta, míg a másik a világok felvirágzását. Önmagában az, hogy a multiverzum ilyen változatos verziókkal is rendelkezik az én átlagos személyiségemből az mind nagyon szép és jó. Ezek a verziók a tudomány fejlettségének köszönhetően akár még találkozhatnak is egymással, ezt is teljes mértékben támogatom. Viszont az, hogy ezek az észlények fogják magukat és úgy egymásnak esnek, hogy az összes többi énem is része lesz a küzdelemnek, na azzal már vannak problémáim. Pontosítok, csak majdnem sikerült mindenkit bevonni, ugyanis valamilyen nyakatekert módon engem teljesen sikerült kihagyni ebből a világokon átnyúló Homérosz összes verzióját megszégyenítő eposzból, melyet a világok összes Shakespeare-je se tudna papírra vetni, még akkor se, ha együtt dolgoznának. Higgy nekem kedves idegen, mikor azt mondom, sokkal szívesebben mesélnék én is inkább arról a hatalmas csatáról, de sajna nem tudok. Az én meghívóm elkeveredett a postán, ami egyes nézőpontok szerint szomorú, személyes véleményem szerint viszont inkább szerencsés, ugyanis én élek, míg minden másik énem elpusztult. Ráadásul atomi szintű likvidációról beszélünk, melyet se tudomány, se mágia – mert persze, hogy van olyan világ ahol van mágia – se tud visszahozni.
Oké, rendben, igazán egyedivé váltam és egy multiverzumban sincs még egy belőlem. Ebből mégis hogyan jöhet az, hogy folyamatosan világot kell váltanom? A részleteket pontosan én sem tudom – talán akkor se tudnám átláthatóan átadni, ha mindennel tisztában lennék – de lényegében amíg folyamatos mozgásban vagyok, addig egyfajta villámhárítóként működök és akadályozom más ének találkozását a különböző multiverziókból. Mint az egyik baráti társaság, akikkel iszogatni járok el, szökő évente egyszer. Ha nem vagyok ott, folyamatosan balhékba keverednek, mert ilyenek és ráadásul még élvezik is. Azonban néha napján rájuk fér egy nyugis éjszaka is, na ekkor hívnak engem. Valamilyen oknál fogva, ha én vagyok velük, akkor sosem keverednek bajba. Talán ezért maradhattam ki a saját énjeim világokon átnyúló háborújából, mert ha ott vagyok, meg se történt volna. Igazán már ez is átment a gumicsont kategóriájába, hiába rágódom rajta, előrébb nem jutok.
Abban bíztam, hogyha már kimaradtam a hatalmas csatából, akkor legalább innentől kezdve, mint a Világmindenség Villámhárítója (nem vicc, tényleg ezt a titulust adták nekem) egy kis érdekességet vihetek be az életembe és szerencsére a kívánságom részben teljesült. Azért csak részben, mert – ahogy azt korábban is leírtam – nagyon nehéz különbséget tenni egyes világok között. Mázlimra erre gondoltak az új munkaadóim is, így amíg mások a reggelijük mellé a napi híreket olvassák, addig én egy rövid összefoglalót futok végig a szememmel, hogy az új világ amiben felébredtem, miben különbözik a sajátomtól. Van, amikor ezek kimerülnek egy sorban („Ebben a világban XY nem balkezes, hanem jobbkezes”), míg van olyan, ahol még a rövidített verzió is alig fér rá egy oldalra (pár példa: X ország helyett, Y ország létezik; a Z ország Köztársaság helyett Monarchia, míg a V országban fordítva; a magyar nyelv sosem esett át nyelvújításon; mindenki kollektíven egy nyelvet beszél és még sorolhatnám). Mondanom se kell, hogy egyes esetekben eléggé érdekes helyzetben vannak az ellátóim, akikről még nem is meséltem. Hívhatnám őket úgy, hogy a családom, de valamiért mindig is ódzkodtam ezt a kifejezést használni. Nekem egy családom van, akiket már nagyon régóta nem láttam a saját világomban és bízom benne, hogy hamarosan újra ott fogok felébredni, de eléggé kevés erre az esély. A kötelező reggeli, világmegismerés és zuhanyzás után megismerkedem azokkal, akik aznap foglalkozni fognak velem. Ez általában a jelenlegi párom és a szüleinek itteni verziói, akik két utcával lentebb laknak tőlünk, illetve az a három ember, akit életem végéig őszinte barátaimnak fogok nevezni (igaz, velük általában telefonon vagy interneten keresztül tudom csak felvenni a kapcsolatot, mert nem egy városban élünk). Az egyik pletykásabb világban megtudtam, hogy egy nappal az érkezésem előtt a következő ellátóimat részletesen tájékoztatják arról, hogy milyen vagyok és, hogy mire kell számítaniuk.
Panaszra sosincs okom. A párom mindig úgy kezel, mintha egy hosszadalmas utazásról tértem volna vissza – ami az ő szemében igaz is – így kellőképpen szeretve vagyok. Volt persze pár érdekes világ, ahol korábbi párkapcsolataim – mai szlenggel élve az exeim – töltötték be ezt a szerepet és bevallom, fura volt általam már lezárt párkapcsolatokat úgy megélni, mintha még mindig élnének, de ez van. Eddig háromszor volt igazán érdekes élményem ilyen téren. Az első alkalommal egy olyan világba kerültem, ahol a nemek teljesen meg voltak fordítva, így a párom férfi verziója várt engem. Elmentünk iszogatni egyet és az este végére csak sikerült belőle kiszednem, hogy egy kicsikét csalódott, amit őszintén szólva meg is értek. Pláne miután mutatott a női verziómról pár képet. A második esetben egy olyan világba kerültem, ahol az ottani énem a saját neméhez vonzódott. Itt már kicsikét nehezebb volt túljutni a kezdeti furcsaságokon, de összességében jól éreztem magam. A harmadik verzió az előző kettő összesítése volt. A párom ugyanolyan gyönyörű volt, mint eddig, de nem tetszett neki annyira, hogy én pasi vagyok. Szerencsére egy pár ital után azért vele is sikerült egy jónak mondható barátságot kialakítani.
Mindig is próbáltam unalmat űzni, különböző hobbikkal, de a mai nap kicsit más. Ma egy olyan világba kerültem, ahol nincs családom, de van hatalmas vagyonom és tényleges ellátóim komornyikok és szobalányok formájában. Mivel sosem vonzott engem annyira a fényűzés és nem hiszem, hogy a közeljövőben lesz ilyen alkalmam, ezért megkértem a rezidens Hyppolitom (nem hiszem, hogy rajong a becenevéért, de szerintem kap elég fizetést ahhoz, hogy ne panaszkodhasson), hogy mutassa meg a számítógépem helyét, biztosítsa számomra, hogy mindig legyen megfelelő ételem és italom. Ha ez megvan, a nap hátralevő részében azt tesz, amit szeretne. Én pedig fogtam magam és elkezdtem gépelni ezt a csöndes kis összefoglalót. Ha jobban belegondolok, szerintem egy klasszikus írógépet is kérhettem volna és percek alatt rendelkezésemre bocsájtják, de az a megoldás több sebből vérzett volna. Egy, sosem használtam írógépet. Kettő, ember vagyok, hibázom és nincsen elég időm ahhoz, hogy egy teljes lapot újragépeljek, mert elírtam valamit. Három, a modern technika kényelmesebb.
Nem tudom, hogy igazán mit akartam volna kihozni ebből az egész történetből, de örülök annak, hogy papírra vetettem. Az emberek többsége azt se tudja, hogy létezem, az a kevés pedig, aki tudja, vagy az ellátom, vagy legendának tart, vagy eléggé magasan van a világ vezetői között, hogy az érdekében álljon a lehető legkevesebbet kérdezni rólam. Ha jobban belegondolok, tényleg egy villámhárító szerepét töltöm be. Ritkán kerülök használatba és az esetek többségében csak élem eseménytelen életem, de ha egyszer összegyűlnek a viharfelhők és pont a te házadba csapnának, akkor nagyon örülhetsz annak, hogy befektettél és foglalkoztál egy ilyen aprósággal.
Nagy egoval rendelkezem, de még akkor sem hiszem, hogy én lennék az egyetlen, aki ilyen életet él. Biztosan többen vannak, csak nem belőlem. Amíg én az egyik világban vagyok villámhárító, addig egy másik ember, valahol másutt akadályozza meg a világok összeomlását. Sőt, ha igazán elrugaszkodna a fantáziám talán még azt is el tudnám hinni, hogy igazából az énjeim közül csak a négy főkolompos pusztította el magát, de a többieknek folyamatos forgásban kell lenniük a különböző világfajták között, igaz, az nem magyarázná meg az álmaim hiányát.
Még mielőtt (álmatlan) álomra hajtanám a fejemet és holnap egy új világban ébrednék, elárulok egy titkot, amit csak nemrégiben tudtam meg és ami talán alá is támasztja ezen összeesküvés elméleteimet:
Az ellátóimat a világmindenség busásan kompenzálja azért, mert vigyáznak rám arra az egy napra. Bármikor amikor erre tereltem a témát, mindig kitértek a kérdéseim elől és tudom jól, hogy van az a pénz, amiért még én is csöndben tudok maradni – pedig az aztán igazán nagy szó.
Legutóbbi módosítás: 2022.11.30. @ 20:29 :: Bereczki Gizella - Libra
