Lassú hangkönnyekkel sír fel a hajnal,
halk foszlányok szállnak szelíden,
sötét van,
madár ébred az ágon
és úgy hiszem,
a fénysugarak is alszanak még talán,
eső koppan a konyha ablakán.
Még várok.
Hogy téged vagy mást én sem tudom,
már
köröttem oly pucér a világ,
lombtalan fákat hajlít a szél,
csupasz ágakon csüng az Idő.
Rám vár, vagy rád,
ki tudja hát?
Az elmúlás hűséges szerető.
A végtelenségbe követ,
és mint a fény Isten szent egén,
fodrokat hasít benned,
bennem,
a lélek felszínén.
